Egyre élesebb viták nehezítik Németországban a nagykoalíció együttműködését, ami immár a reformok lelassulását is eredményezheti. Angela Merkel ezért külpolitikai sikerekre tör.

,,A kancellárasszony nem figyelmeztetheti a szociáldemokraták frakcióvezetőjét, s a szociáldemokrata párt elnökével kapcsolatban sincs semmilyen jogköre." Ez, a tényeknek egyébiránt megfelelő megállapítás - hiszen Angela Merkel kereszténydemokrata (CDU) német kormányfőnek valóban nincs utasítási jogosítványa a kormányzati partner szociáldemokraták (SPD) említett tisztségviselőivel szemben - mindazonáltal nem a berlini nagykoalíciót alkotó pártok működésének tárgyilagos leírásából, hanem Peter Strucktól, az SPD frakcióvezetőjétől származik. Így viszont nincs híján némi politikai puskapornak, hiszen koalíciós partnerek - legalábbis ideális esetben - nem szokták egymást a nyilvánosság előtt rendreutasítgatni.

A történet persze nem előzmény nélküli. Az egészségügyi reformról folytatott hosszas alkudozások során ugyanis Struck bírálta a CDU tartományi miniszterelnökeit, mondván, a saját érdekeiket szem előtt tartva fékezik a reformfolyamatot, s némi álszent sajnálkozással azt is hozzátette: Merkelnek még nehéz dolga lesz velük. Ezzel persze azt is érzékeltette, szerinte Merkel nem úr a saját háza táján, s a tartományi kormányfők még mindig nem fogadták el igazi vezetőjüknek.

Ez viszont Merkelnek volt sok. "Most már elég" - fakadt ki Struck nyilatkozata után, s azt az óhaját is kifejezésre juttatta, persze ő is nyilvánosan, hogy Kurt Beck SPD-elnök most már igazán megmondhatná frakcióvezetőjének, hol a határ. Ezt követte aztán Struck epés fejtegetése a kancellári jogkörökről - mindez aligha javította a koalíciós légkört.

Ami pedig amúgy sem túl jó. Pedig a tavaly novemberben hivatalba lépett kormányt végül is kedvezően fogadták. Még azok az elemzők is hajlamosak voltak a "nagy feladatokhoz nagykoalíció kell" elvével vigasztalódni, akik szívesebben láttak volna egy, ha nem is egyszínű, de legalábbis hasonló pártokból álló kabinetet, s mellette világosan elkülönülő, erős ellenzéket. Hiszen a 614 fős parlamentben 448 mandátummal valóban minden, az ország előtt álló nagy feladatot meg lehet oldani.

Ehhez képest úgy tűnik, már az első nagy nekifutás, az egészségügyi reform sem lesz sikersztori. A végleges formájában a jövő héten a kormány elé kerülő tervezet értelmében a reform egyik központi eleme - miszerint a munkavállalók és a munkáltatók egy egységes, központi alapba fizetik majd be a tb-járulékot, s az egyes betegbiztosítók innen kapják meg a tagjaik létszámától, életkori összetételétől s egyes kiemelt betegségek gyakoriságától függő összegeket - eleve halasztást szenved, s csak 2009 elejétől lépne életbe. Ebbe a központi alapba fizeti majd be az állami költségvetés az eltartott gyermekek után járó biztosítási díjat is, továbbá ezen keresztül történik majd az úgynevezett rizikókiegyenlítés.

Ez volt az a pont, ami ellen a legélesebben emeltek szót a tartományi kormányfők, hiszen ennek értelmében a gazdaságilag tehetősebb, ugyanakkor kedvezőbb életkori összetételű tartományok betegbiztosítói fogják - legalábbis részben - kiegyenlíteni a sok nyugdíjasról, illetve munkanélküliről gondoskodni kényszerülő biztosítók többletterheit. "Ha arról van szó, hogy Bajorországnak 1,7 milliárd euróval több vagy kevesebb jut egészségügyre, akkor efölött én nem térhetek csak úgy napirendre" - büszkélkedett a hétvégi pártkongresszuson Edmund Stoiber bajor keresztényszociális (CSU) pártelnök-miniszterelnök, miért is ragaszkodott a központi alap bevezetésének halasztásához, illetve ahhoz, hogy a "szegény" betegbiztosítók szükség esetén utólag plusz járulékot vethessenek ki a biztosítottakra. Az így beszedett pénzt ugyanis nem kell majd a rizikóalapból kiegyenlíteni. Egyébként pedig 2008-ban választás is lesz Bajorországban, s ez sem lehetett mellékes az abszolút többségét féltő Stoiber számára.

Az egészségügy csak egy azokból a területekből, ahol a nagykoalíciós partnerek egyre inkább fékezik egymást. A múlt héten rendezték meg a berlini kancellárián a második energiapolitikai csúcstalálkozót, amelyen a kormány, a nagy energiaszolgáltatók és a fogyasztói érdekképviseletek vettek részt. A rendszeresnek szánt eszmecseréken az ország hosszú távú, biztonságos s lehetőleg független energiaellátásának kérdéseit vitatják meg - ám ezek közül az egyik legfontosabbat kénytelenek megkerülni. Ez pedig az atomerőmű-probléma, pontosabban a korábbi, szociáldemokrata-zöld kormánykoalíció által keresztülvitt atomerőmű-leállítási program végrehajtása. 2020-ig fokozatosan valamennyi nukleáris erőműnek be kell fejeznie a termelést, pedig az üzemeltetők szerint számos korszerű, nagy biztonsággal tovább járatható is van köztük, melyek lekapcsolása növeli az ország külső forrásoktól, például az orosz gázszállításoktól való függőségét.

Csakhogy nincs mit tenni. A koalíciós szerződésbe az SPD nyomására tavaly bekerült a leállítási program, így az energiacsúcs után Merkel sem mondhatott mást: az eltérő álláspontok változatlansága mellett a koalíciós szerződés alapján járnak el, jóllehet a CDU politikusai közül sokan szeretnék a felülvizsgálatot, az erőművek továbbjáratását.

Az orosz szállításoktól való függőség ugyanakkor általános téma Németországban. Olyannyira, hogy a múlt héten Drezdába és Münchenbe látogató Vlagyimir Putyin orosz elnök némi indignálódással meg is jegyezte: ha annyira bizonytalannak érzik egyesek a tőlük érkező energiát, akkor lehet, hogy nekik is más felvevőpiac után kellene nézniük. Ez persze inkább retorikai fordulat, hiszen Moszkva is rá van szorulva a nyugat-európai, elsősorban német bevételekre. Viszont éppen e pénzeknek köszönhetően megfigyelők szerint ma már másképp léphet fel: míg egykor Mihail Gorbacsov, majd Borisz Jelcin kölcsönkérőként kereste fel Helmut Kohl akkori kancellárt, ma Putyin öntudattól és a duzzadó állami kasszától dagadó kebellel látogathatta meg egykori állomáshelyét.

Igaz, Anna Politkovszkaja orosz újságírónő meggyilkolása tükrében Putyin kénytelen volt meghallgatni Merkel intelmeit is a sajtószabadságról. Ilyesmit, mármint nyilvános bírálatot, jó barátja, Gerhard Schröder korábbi kancellár soha nem tett volna vele, s ezt a kiállást elemzők egyértelműen Merkel javára írták. A kancellárnő így a belpolitikai nehézségek után a külpolitikában vigasztalódhatott, s a jövőben valószínűleg még inkább ezt teszi. A jövő év elejétől esedékes német EU-elnökség erre kitűnő terepet is kínál.

WEYER BÉLA / BERLIN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Amanda: végtelenül emberi film arról, hogy vészeljük át egy terrortámadás tragédiáját

Amanda: végtelenül emberi film arról, hogy vészeljük át egy terrortámadás tragédiáját

Szőke Abigélt beválogatták a tíz legígéretesebb európai filmes közé

Szőke Abigélt beválogatták a tíz legígéretesebb európai filmes közé

Mire éri meg költenie az államnak? Kórházakra vagy ingyenes sportolási lehetőségekre?

Mire éri meg költenie az államnak? Kórházakra vagy ingyenes sportolási lehetőségekre?

A techóriások veszik a legtöbb megújuló energiát

A techóriások veszik a legtöbb megújuló energiát

Hiába a rekordgyenge forint, az MNB nem változtatta meg az alapkamatot

Hiába a rekordgyenge forint, az MNB nem változtatta meg az alapkamatot

Főnökmustra: mitől lesz valaki jó vezető?

Főnökmustra: mitől lesz valaki jó vezető?