Megrovásírás

Utolsó frissítés:

Kompromisszumokkal fizetett az USA az Észak-Koreát elítélő ENSZ-határozatért. A szankciók hatékonysága azonban elsősorban Phenjan utolsó szövetségesétől, Pekingtől függ.

A külpolitikai kompromisszumok iránt korábban nem túlzottan fogékony George W. Bush amerikai elnök a múlt szerdán, a Fehér Ház kertjében az észak-koreai atomkísérlet következményeiről tartott sajtóértekezletén tizenegyszer használta a diplomácia szót, és nem értette, miért kérik rajta számon, hogy a katonai lépés helyett a tárgyalásokat választja Phenjan nukleáris ambícióinak megtörésére. A Szaddám Huszein iraki elnök rezsimjét ennél jóval kevesebbért is megtámadó USA éppenséggel azért kénytelen ezúttal a fegyvermentes megoldást preferálni, mert Irak esetében a háború mellett döntött. Méghozzá katasztrofális következményekkel: hadseregét leköti a megszállással szembeni, egyre szélesebb körű ellenállás, és Washington már aligha találna magának partnert egy más országgal szembeni újabb katonai akcióhoz.

A szuperhatalom USA új keletű korlátait mutatja az észak-koreai nukleáris robbantást - ami amerikai hírszerzési adatok szerint, ha nem a terveknek megfelelően sikerült is, de a körzetben valóban radioaktivitást mértek - elítélő múlt szombati ENSZ biztonsági tanácsi (BT) határozat nyögvenyelős megszületése. Az egyhangú szavazással elfogadott dokumentum papíron a Phenjannal szembeni legszigorúbb szankciókat tartalmazza a koreai háború 1953-as befejezése óta. Az észak-koreai vezetés - mely egyébként a hírek szerint újabb robbantásra készül - nyomban jelezte is, hogy a szankciókat hadüzenetnek tekinti.

A BT felszólítja a világ országait, hogy együttműködve ellenőrizzék az Észak-Koreába tartó vagy onnan induló teherszállítmányokat, megakadályozandó nukleáris és egyéb tömegpusztító fegyverek, illetve azokhoz kötődő anyagok törvénytelen kereskedelmét. A határozat megtiltja, hogy a phenjani rezsimnek hagyományos nehézfegyverzetet adjanak el, illetve olyan anyagokat és technológiát szállítsanak, amelyeket tömegpusztító fegyverek vagy azokat hordozó ballisztikus rakéták fejlesztésében használhatnak. Nem feledkeznek el a nagy ínyenc hírében álló észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il személyes megleckéztetéséről sem: tilalmat mondtak ki az éhínségtől sújtott országban a politikai és katonai vezetők lekenyerezését is szolgáló luxustermékek exportjára.

Washington még szigorúbb megfogalmazást, illetve intézkedéseket szeretett volna, ám ebben a BT két másik, vétójoggal rendelkező tagja, Oroszország, de különösen Kína megakadályozta. John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet már júliusban rossz néven vette, hogy az akkori észak-koreai rakétakísérletet elítélő BT-határozata nem hivatkozott a világszervezet alapokmányának hetedik szakaszára, amely a szankciók kikényszerítésére nem zárja ki a katonai erőt sem. Bolton a múlt héten határozottan állította, az utalás ezúttal nem maradhat ki. Washington azonban kénytelen volt meghátrálni. Peking ugyanis csak e nélkül támogatta a szöveget, és Moszkva sem lelkesedett a passzusért - ami egyébként 2003-ban megnyitotta az utat az iraki háborúhoz.

Kínától függ a BT-határozat gyakorlatba átültetésének hatékonysága is. Az USA ellenőrizheti ugyan az Észak-Koreába tartó és onnan kifutó teherhajókat, ám nem kapott felhatalmazást arra, hogy azokat katonai erővel kényszerítse az együttműködésre. Az amerikai hadihajók partjai közelében való megjelenésétől tartó Peking akarata áll a mögött is, hogy az ellenőrzésben nagy hangsúlyt kapott az együttműködés, amit egyébként a BT-határozat nem tesz kötelezővé. Arról nem is beszélve, hogy Észak-Korea számára a tengeri kikötőknél is fontosabb kapcsolatot jelent a külvilággal az 1400 kilométeres határa Kínával, ahol a hírek szerint Peking csak vonakodva és nem a Washington által sürgetett alapossággal hajlandó a kutatásra.

A Phenjan utolsó szövetségesének számító Peking óvatossága - az atomkísérlettel kapcsolatos rosszallása ellenére is - érthető. Kína ugyanis a status quo fennmaradásában érdekelt, nem pedig abban, hogy az elviselhetetlen nyomás miatt összeomoljon az észak-koreai rezsim. Tart ugyanis a menekültáradattól - ezért 2,5 méter magas szögesdrót kerítés építését kezdték meg a közös határszakasz egy részén -, és attól is, hogy egy esetleges phenjani rendszerváltással, majd a Koreai-félsziget újraegyesülésével a közvetlen közelébe kerülhet az USA befolyási övezete. A szankciók élét kikezdheti Szöul is, ahol parlamenti határozat ítélte el a kísérletet, ám kormánypárti képviselők egy része hiányolta a szövegből az USA felelősségének felvetését. Dél-Korea is egy északi gazdasági összeomlás és politikai zűrzavar következményeitől fél, ráadásul az 1950-1953-as háború is bebizonyította, mennyire sebezhető egy esetleges katonai invázióval szemben.

Az USA kompromisszumokra szorítását és azt, hogy Washington mire jut Phenjannal, élénken figyelik a szintén atomálmokat dédelgető Teheránban. Bolton egy hétvégi tévéinterjúban reményét fejezte ki, hogy Irán tanult a határozatból, és megértette: hasonló elszigetelődés és szankciók várnak rá, ha folytatja hivatalosan békésnek nevezett, az USA által katonai célúnak minősített nukleáris programját. Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök viszont azzal vádolta Washingtont, hogy a BT-t hegemóniája kiterjesztésére használja a neki ellenálló országokkal szemben. Az állandó BT-tagok és Németország a héten kezdenek egyeztetni büntetőintézkedésekről, arra az esetre, ha Irán nem hagy fel az urándúsítással. Vasszigorra ezúttal sem kell számítani: Peking és Moszkva Teheránnal szemben is korlátozza Washington mozgásterét.

NAGY GÁBOR

Hozzászólások