Ismét csúszik Koszovó végleges státusának meghatározása, miután a szerbek és az albánok is lényegében elutasították az ENSZ-irányítás alatt lévő tartomány újabb rendezési tervét.

Szemmel láthatóan megélénkült az élet az utóbbi hónapokban Koszovóban, ám komolyabb külföldi befektetések nélkül aligha állhat talpra a Szerbia elleni 1999-es NATO-légiháború óta ENSZ-kormányzás alatt álló térség gazdasága. A gomba módra szaporodó új épületek ugyanis szinte csak kereskedő- és szolgáltatóvállalatoknak adnak helyet, miközben az ipar változatlanul vergődik: a jugoszláv időkben épített bányák és üzemek zárva vannak, az energiaellátás pedig az összeomlás szélén áll. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) 1244-es határozata értelmében a hivatalosan már nem is létező Jugoszláviához tartozó, 90 százalékban albánok lakta 2 milliós Koszovóban a munkanélküliség egyes körzetekben a 80 százalékot is eléri, az egy főre jutó éves hazai össztermék (GDP) pedig nem éri el a 3 ezer eurót.

A Koszovót irányító ENSZ-kormányzat (UNMIK) nevük mellőzését kérő illetékesei a HVG-nek többször is megerősítették, hogy a tartomány csak akkor számíthat komoly külföldi befektetésekre, ha egyértelművé válik a térség végleges státusa. Az ENSZ napokban közzétett rendezési javaslatából azonban ismét csak következtetni lehet a nagyhatalmak szándékaira. Az ENSZ-főtitkár képviselőjeként tevékenykedő Martti Ahtisaari volt finn államfő nevével fémjelzett terv ugyanis lehetővé tenné, hogy Koszovónak saját hadserege, himnusza és zászlaja legyen, ám a tervezetben egyelőre egy szó sem esik arról, hogy a Jugoszlávia örökébe lépő Szerbia részeként működik-e majd, vagy pedig független államként.

A javaslatok felemásságát Ahtisaari azzal indokolta, hogy még egy utolsó esélyt akart adni az egymást kizáró álláspontot képviselő szerbeknek, illetve albánoknak. Míg Szerbia hallani sem akar a függetlenség megadásáról, a koszovói albán vezetők csak a teljes állami önállóságot szavatoló megoldásokat hajlandóak elfogadni, amire a pristinai házfalakat uraló Jo negociata, vetevendosje!, azaz Nem tárgyalást, hanem önrendelkezést! feliratok is utalnak (képünkön). Ahtisaari taktikázásának a hátterében azonban más megfontolások állhatnak. A diplomata ugyanis alighanem tisztában van azzal, hogy a 2006 eleje óta tartó tárgyalássorozaton egyformán merev álláspontot képviselő felek a most kapott haladék alatt sem fognak kompromisszumot kötni, és így nem marad más lehetőség, mint hogy a BT egy kötelező jellegű határozattal rájuk kényszerítse akaratát. Az újabb szerb-albán tárgyalások valószínűleg márciusban kezdődnek, s Ahtisaari mindössze egy-másfél hónapot szán egy esetleges kompromisszum kidolgozására. Az ENSZ, valamint a Koszovó függetlenségének megadására hajló nyugati hatalmak azonban nem a szerbek és albánok meggyőzését, hanem a BT-n belüli orosz vétó elkerülését tartják a legfontosabb feladatuknak. Moszkva ugyanis változatlanul hangsúlyozza: csak egy mindkét fél számára megfelelő megoldást fogad el - ellenkező esetben nem zárja ki a vétót sem.

Az Ahtisaari-tervet elutasító Belgrád dacoskodással igyekszik megváltoztatni a nyugati hatalmak álláspontját. Borisz Tadics szerb államfő egyértelmű nemet mondott Ahtisaarinak, a finn vendéggel még találkozni sem hajlandó Vojiszlav Kostunica miniszterelnök pedig megüzente a világnak: Szerbia megszakítja diplomáciai kapcsolatait a független Koszovót elismerő államokkal.

Bár a HVG moszkvai értesülései szerint az orosz vétónak viszonylag kicsi az esélye - az utóbbi hónapokban Moszkvában megfordult belgrádi vezetőkkel állítólag közölték, hogy nem akarnak a végsőkig elmenni a szerb érdekek védelmében -, az orosz elutasítás hosszú időre, akár évekre is elodázhatja a válság végleges megoldását. A hivatalos álláspont szerint egyébként Moszkva részben azért ellenzi Szerbia követeléseinek figyelmen kívül hagyását, mert szerinte a nemzetközi határok megváltoztatása ismét válságba sodorná a Balkánt.

A döntés halogatása ugyanakkor a bizonytalanság növekedését eredményezné. A függetlenségéért egykor fegyverrel harcoló Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) volt gerilláit eddig azzal az ígérettel sikerült kordában tartani, hogy a tartomány belátható időn belül elnyeri önállóságát. Ha az államiság azonnali megteremtésének az esélye köddé válik - s ezzel elodázódik a gazdasági talpra állás reménye is -, minden bizonnyal gyakoribbá válnak a szerbek elleni erőszakos akciók, s jelentősen visszaesik az ENSZ, illetve a Kfor-békeerők népszerűsége. Ha viszont sikerül elhárítani az orosz vétót, akkor Koszovó - igaz, a tervezettnél egy évvel később - 2007 végére elnyerheti feltételes függetlenségét.

NÉMETH ANDRÁS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Világ

Az európai megoldás

Késlekedés nélkül üdvözölte az Ahtisaari-féle koszovói javaslatot az EU nevében Javier Solana kül- és...

Döntöttek: Pikó is marad polgármester

Döntöttek: Pikó is marad polgármester

Az EU-nak is elismerte a kormány: az MNB-alapítványok közpénzből gazdálkodnak

Az EU-nak is elismerte a kormány: az MNB-alapítványok közpénzből gazdálkodnak

Trudeau liberálisai állnak nyerésre Kanadában

Trudeau liberálisai állnak nyerésre Kanadában

A lakosság is tehet róla, hogy rossz a levegő – üzeni az államtitkár

A lakosság is tehet róla, hogy rossz a levegő – üzeni az államtitkár

Marad a napos idő, de két megyére is figyelmeztetést adtak ki

Marad a napos idő, de két megyére is figyelmeztetést adtak ki

A ferencvárosi parkolócéget is elkaszálta a ÁSZ

A ferencvárosi parkolócéget is elkaszálta a ÁSZ