Akiért a rang szól

Utolsó frissítés:

Irak-politikája után egy pártfinanszírozási botrány is meggyengíti Tony Blair brit kormányfő helyzetét, akinek három cikluson átívelő eredményei mindinkább háttérbe szorulnak.

"Bízzanak bennem" - ezzel a választási szlogennel került hatalomra Tony Blair munkáspárti kormányfő 1997 májusában, ám az egymást követő három választást megnyert politikusba vetett bizalom mára, úgy tűnik, teljesen elszállt. Egy minapi közvélemény-kutatás szerint a britek többsége kívánatosnak tartaná, ha minden idők leghosszabb ideje regnáló munkáspárti kormányfője azonnal távozna, és nem várná meg kormányfőségének tízéves, májusi jubileumát. A szavahihetőségében eddig iraki politikája miatt megkérdőjelezett Blair pozícióját ezúttal egy pártfinanszírozási botrány ingatta meg: állítólag főrendi címeket juttatott cserébe pártja 2005-ös választási kampányának finanszírozásáért. A politikai élettől való visszavonulását eredetileg júliusra tervező Blair közölte, érzékeli a kormányára nehezedő nyomást, de nem kíván lemondani, megvárja a rendőrségi vizsgálat eredményét.

Blair tervezettnél előbbi lemondását - amit pártján belül is egyre többen támogatnak - az kényszeríthetné ki, ha az ügyészség hozzá közel állókkal szemben emelne vádat. Erre esélyt ad, hogy a rendőrség a napokban letartóztatta legfőbb bizalmasát, a Munkáspártnak adományokat gyűjtő, Cashpointként (pénzkiadó automataként) emlegetett üzletembert, Lord Levyt, valamint Ruth Turnert, Blair irodájának kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőjét. Blairt pedig a napokban másodszor is tanúként hallgatták ki. Legutóbb 1922-ben David Lloyd George kormányfővel esett ez meg, aki bele is bukott a pénzért árult kiváltságok botrányába. Akkor született meg a főrendi címek pénzbeli juttatások fejében való osztogatásának a tilalma.

Az ügyet a nacionalista Skót Nemzeti Párt tavaly márciusi feljelentése robbantotta ki, miután kiderült, hogy a kormányfő négy, a pártjának összesen 4 millió fontot kölcsönző üzletembert is főrendi rangra terjesztett fel. A botrány kapcsán napvilágot látott, hogy a Munkáspárt - ahogy konzervatív ellenlábasa - eltitkolta a kampányához üzletemberek által folyósított kölcsönöket. A munkáspártiak így 14 millió, a konzervatívok 20 millió fontot kaptak. Erre egyébként a Blair hatalomra kerülésekor elfogadott pártfinanszírozási törvény lehetőséget ad, és csak az 5 ezer font feletti magánadományok közzétételét írja elő. A hitelnyújtók személyéről nem kell beszámolni, ám a kölcsön csak piaci kamatok mellett adható. A rendőrség a botrány kapcsán eddig kilencven főt hallgatott ki, köztük minisztereket, például a Blair utódjának tartott Gordon Brown pénzügyminisztert, valamint a Munkáspárt teljes vezetését és pénztárnokát. Mind azt állították, semmiről sem tudtak.

A botrány kapcsán ismét napirendre került a Lordok Házának közel egy éve jegelt reformja. Az átalakítást 1999-ben kezdték el, akkor az örökletes címmel rendelkező főrendek túlnyomórészt kikerültek a több évszázados intézményből. A reformtervezet kidolgozásával megbízott Jack Straw, a Munkáspárt frakcióvezetője által a napokban a kormány elé terjesztett elképzelés nem szünteti meg teljesen a pártok jelölése alapján történő főrendi kinevezések rendszerét. De legalább csökkenti a számokat: a 750-ről 540 fősre apasztott felsőházban ülő főrendek 30 százalékát delegálhatnák a pártok, 20 százalékot pedig egy független, tekintélyes személyiségekből álló bizottság jelölne. A felsőház másik felét - a képviselőkhöz hasonlóan - választanák, mandátumuk 15 évre szólna a korábbi életfogytig tartó helyett. Az első megméretésre a következő európai parlamenti választások során kerülne sor.

Blair alkotmányos reformok sorát hajtotta végre kormányzása alatt. Skócia és Wales korlátozott autonómiához jutott - mindkét tartomány idén májusban választ másodszor parlamentet -, akárcsak Észak-Írország, ahol kibékítette a katolikusokat és a protestánsokat, igaz, kormányzati együttműködésük kudarcot vallott. Az oktatás és az egészségügy átalakításának a második ciklusban látott neki, megduplázva az erre fordított állami kiadásokat. Az oktatásban a középszintű tanítást preferálták, 1997-2005 között a duplájára, 4 ezer fontra emelték a tanulónként az iskoláknak fizetett állami apanázst, tavaly pedig 40 milliárd fontos, 15 éves programot indítottak az iskolák felújítására, modernizálására. A felsőoktatásban az önfinanszírozást erősítették: az 1998-ban bevezetett egyetemi tandíjat 2004-ben a korábbi háromszorosában, évi 3 ezer fontban maximálták.

Nagy-Britannia Blair vezetésével európai összehasonlításban átlagon felüli növekedést produkált, a gazdaság tíz év átlagában évente 2,8 százalékkal bővült. Miközben alacsony szinten, átlagosan 1,3 százalékon mozgott az infláció, a munkanélküliség a 2002-2005 között teremtett 2,5 millió új munkahely nyomán rekordszintre, 5 százalékra csökkent. Csakhogy eközben az államapparátus létszáma 700 ezer fővel felduzzadt, az oktatásra és az egészségügyre fordított kiadások nyomán pedig elszaladt a költségvetési hiány, amely tavaly már a hazai össztermék (GDP) 3,5 százalékára rúgott. Intő jel, hogy a növekedést az utóbbi években egyre inkább a belső fogyasztás gerjesztette. A háztartások eladósodottsága 1997-ben még csak a GDP 100 százaléka volt, jelenleg már a 160 százalékára rúg. A gazdaságpolitika pedig lassan módosításra szorul, mert a - különösen európai összehasonlításban - magas adószint és az erős font mindinkább rontja a szigetország versenyképességét.

TÁLAS ANDREA