Miközben Ehud Olmert kormánya vasárnap úgy döntött, folytatják az arab tiltakozásokat kiváltó munkálatokat a...

Miközben Ehud Olmert kormánya vasárnap úgy döntött, folytatják az arab tiltakozásokat kiváltó munkálatokat a jeruzsálemi óváros szent helyeihez közel, Uri Lupolianszki jeruzsálemi polgármester felfüggesztette a munkát, hogy lehetővé tegye a tervek megtekintését és az ellenvélemények kifejtését. A baloldali-liberális Háárec lap máris elverte a port az egyre népszerűtlenebb kormányfőn, míg az egekig magasztalta a szent város ultraortodox elöljáróját, aki olyan kérdésben igyekszik megoldást találni, amelyben szinte lehetetlen a konszenzus.

A vita - nem először - olyan ásatásokon folyik, amely az al-Aksza-mecset és a Szikla-dóm révén a palesztinok, a Siratófal miatt pedig a zsidók számára szentként tisztelt Templom-hegy tövében zajlik. A régészeti hatóságok elhatározták, hogy a Templom-hegyre vezető, 2004-ben hóvihar és földrengés miatt megrongálódott feljárót kicserélik, egyúttal feltárják a rámpa alatti területet. A turisták eddig ezen az úton mehettek fel a muszlim szent helyeknek otthont adó térre.

A tiltakozó palesztinok a szent helyek szándékos megsértésével vádolják a zsidó államot. Izrael a múlt heti, tucatnyi sebesültet eredményező összecsapások megismétlődését megelőzendő 2 ezer rendőrt helyezett készültségbe a munkálatok körül. A palesztinok két héttel ezelőtt is haragra gerjedtek. Akkor amiatt tiltakoztak, hogy a fallal körülvett óvárostól délre egy másik ásatáson izraeli régészek olyan utat tárnak fel, amely az ókori Jeruzsálem főútjaként szolgálhatott, és lehet, hogy egészen a Templom-hegyig vezet. Korábban is volt már arrafelé feszültség: egy alagút turisták számára történt megnyitása a Templom-hegy mellett 1996-ban súlyos zavargásokhoz vezetett, melyek során 55 palesztin és 14 izraeli halt meg.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Világ

Mekkától Jeruzsálemig

Egyelőre bizonytalannak látszó koalíciós megállapodást kötöttek a rivális palesztin felek. A szaúdi közvetítés mögött Irán regionális hatalmi törekvéseinek a meggátolását sejtik.

62 ember meghalt, amikor bomba robbant egy mecsetben Afganisztánban

62 ember meghalt, amikor bomba robbant egy mecsetben Afganisztánban

Óriási dézsát vitt az utánfutóján egy magyar sofőr

Óriási dézsát vitt az utánfutóján egy magyar sofőr

A győri rendőrök biztosan nem nyomoznak a Borkai-ügyben

A győri rendőrök biztosan nem nyomoznak a Borkai-ügyben

Össztűz zúdult a háborús bűnösökkel barátkozó új Nobel-díjas íróra

Össztűz zúdult a háborús bűnösökkel barátkozó új Nobel-díjas íróra

Borkai Zsolt veszített az Alkotmánybíróságon

Borkai Zsolt veszített az Alkotmánybíróságon

27 éves mélyponton a kínai gazdaság növekedés

27 éves mélyponton a kínai gazdaság növekedés