Tetszett a cikk?

A Nagy Sátán és a Gonosz - ahogy Irán és az USA egymást nevezi - az idén szóba állt egymással, miközben a térség több szereplőjével együtt folytatták a kölcsönös aknamunkát.

Mit kezdjünk Iránnal? - hangzik a 2008-as amerikai elnökválasztás egyik fő külpolitikai kérdése. A két fél egymást vádolja Irak és az egész közel-, illetve közép-keleti térség destabilizálásával. A vita az utóbbi hónapokban olyannyira elmérgesedett, hogy Washingtonban megindult a katonai tervezés egy esetleges amerikai csapás előkészítésére, Irán pedig mindent megtesz azért, hogy a nukleáris technológia birtokába jusson.

Hangos médiavisszhangot váltott ki december elején az amerikai hírszerzés értékelése, miszerint Irán 2003-ban leállította atomfegyverprogramját. A tanulmány zavarba hozta George W. Bush kormányát, amely korábban a harmadik világháború rémképét vetítette előre, ha Teherán belép az atomklubba. A hírszerzés szavahihetősége is csorbát szenvedett, 2005-ben ugyanis pont az ellenkezőjét állította, nem is beszélve az iraki tömegpusztító fegyverek - utóbb megalapozatlannak bizonyult - létezéséről szóló 2002-es értékeléséről. Mindezek alapján úgy tűnhet, a hírszerzés a politika játékszerévé vált. De az is lehet, egyszerűen csak arról van szó, hogy az amerikai kémkedés rendre kudarcot vall a térségben, Irán ugyanis - fejtegette nemrég egy névtelenül nyilatkozó amerikai kormánytisztviselő a The New York Times napilapban - valószínűleg a legnehezebb terep a felderítőknek, hozzá képest még Észak-Korea is nyitott könyv.

Nem verték nagydobra, de májusban az amerikai és az iráni nagykövet tárgyalásokat kezdett Bagdadban, s ez akár diplomáciai és stratégiai váltásként is értékelhető. A titkolózás oka lehet, hogy a retorikai pengeváltások tükrében mindkét félnek kínos, ha szóba áll a másikkal. A párbeszéd viszont annak beismerése, hogy rájöttek: egyikük sem képes egyedül felülemelkedni Irakban. Washington nem tudott felállítani egy stabil, Irán-ellenes és Amerika-barát bagdadi kormányt, Teherán pedig képtelen síita szatellitállamot csinálni Irakból.

A bagdadi tárgyalásokról kiszivárgott hírek szerint az iráni javaslatot akár az amerikai külügyben is írhatták volna. Eszerint Teherán megfékezi a síita milíciákat, elfogadja a régi Baath Párt tagjainak rehabilitálását, a szunniták politikai képviseletét és az olajjövedelmek igazságos elosztását, továbbá latba veti befolyását a regionális - a libanoni és a palesztin - válságok kezelésében. Cserébe Washington vállalja Irakban lévő haderejének fokozatos csökkentését, illetve átcsoportosítását, és elfogadja, hogy nem osztják fel az arab országot. Ráveszi egyúttal a szunnitákat, segítsenek felszámolni Irakban az al-Káidát, és belemegy abba, hogy az iráni nukleáris kérdés elválaszthatatlan az iraki tárgyalásoktól.

Ám ha Teherán és Washington hosszú távú érdekei találkoznak is egy stabil Irak ügyében, rövid távon mindkettő folytatja ellenséges taktikáját. Az USA az atomprogram ürügyén egyre szigorúbb szankciókkal gyakorolna nyomást Teheránra, az Irakban elszenvedett amerikai veszteségek nagyobb részét pedig az Irán támogatta síita milíciák számlájára írják. Az USA rendszeresen tart hadgyakorlatokat a Perzsa-öbölben - legutóbb tavasszal 17 ezer katona részvételével -, Teherán viszont az idén több amerikai-iráni kettős állampolgárt vett őrizetbe, és nyugatiak által vezérelt állítólagos kémhálózatot leplezett le. Ráadásul az iráni és az amerikai vezetés sem egységes abban, hogy mi a járható út: a konfrontáció vagy a párbeszéd.

A két fél bizalmatlansága miatt amúgy sem könnyű amerikai-iráni közeledést többen is megfúrhatják. Maguk az irakiak is: a síiták és a szunniták sem egységesek, kordában tartásuk iráni és amerikai részről is nehéz. A megszálló amerikaiak harcolnak a megszálltak erőivel, miközben az USA igyekszik kibékülni a szunnitákkal, ugyanakkor minél több síita frakciót akar megnyerni. Irán sem bábáskodik minden iraki síita felett, akiknek egy része - arab identitásukat felfedezve - egyre bizalmatlanabb a perzsákkal szemben. Mindezt aggódva szemlélik a függetlenedő iraki kurdok: mi lesz, ha érdekeiket az USA ismét feláldozza egy Iránnal kötött alku oltárán?

Irakban Szaúd-Arábiának is komoly érdekei forognak kockán, ami a szunnita királyságot dilemma elé állítja. Rijád azt akarja, hogy Irak ütközőállam maradjon, ezért - és ideológiai okokból - támogatja az iraki szunnitákat. De közben bírálja az amerikai katonai jelenlétet, amely pedig éppenséggel garanciát jelenthet a számára, hogy Irak nem kerül iráni befolyás alá. A szunnita arab világ annak sem örülne, ha a palesztin Hamászra és a libanoni Hezbollahra gyakorolt iráni befolyás révén sikerülne előbbre lépni az izraeli-palesztin tárgyalásokon és a libanoni belpolitikai patthelyzet feloldásában - kikerülve a hagyományos közel-keleti közvetítőket, például Egyiptomot vagy Jordániát. Végül pedig egyáltalán nem állna érdekében az iraki rendezés a szunnita al-Káidának, amely legalább olyan ellenséges a síitákkal, mint az amerikaiakkal szemben. Ráadásul ha Irakban javul a helyzet, az USA-nak több ereje jutna, hogy fellépjen az afganisztáni-pakisztáni határövezetben bujkáló terroristák ellen.

Az amerikai-iráni sakkjátszma Afganisztánban is tetten érhető. A britek szeptemberben lefoglaltak egy Iránból Afganisztánba tartó fegyverszállítmányt, de állítólag már korábban is találtak Iránból származó harci eszközöket. Az amerikaiak szerint egyes iráni csoportok - az "ellenségem ellensége a barátom" elv alapján - a tálibokat segítik. Pedig a Talibán - a szaúdihoz hasonló - fundamentalista szunnita ideológiája rendkívül ellenséges az iszlám síita szárnyával szemben, 2001 előtt például majdnem egymásnak esett a tálibok uralta Afganisztán és Irán. Teherán cáfolja a tálib kapcsolatot, de az amerikaiak által az idén terroristának bélyegzett al-Kudsz Erő - az iráni Forradalmi Gárda elitegysége - parancsnoka, Mohamed Ali Dzsaafari azzal fenyegette meg az USA-t: ha megtámadja Iránt, Teherán iraki és afganisztáni amerikai érdekeltségeken áll bosszút.

Az Iránnal való viaskodás áraként az USA elvesztette lendületét a terrorizmus elleni globális harc első frontján. A brüsszeli központú Senlis Council nemzetközi Afganisztán-kutató intézet novemberben azt állította: az ország 54 százalékát a tálibok ellenőrzik, és 2001 óta minden korábbinál reálisabb veszély, hogy a Talibán jövőre eléri Kabult. Ennél nyersebben fogalmazott októberben Lord Ashdown brit politikus, aki azzal utasította el a számára újonnan létrehozni tervezett kabuli különleges követi posztot, hogy "Afganisztán elveszett".

A tálib milíciák ugyanakkor nem feltétlen lojálisak Oszama bin Ladenhez, így a határövezetben a nemzetközi dzsihádisták olykor összecsapnak a helyi törzsekkel, tovább bonyolítva a helyzetet. Ebben a káoszban nemcsak túlélte az ellene indított offenzívát, hanem újraszervezte magát az al-Káida. Washingtonnak lassan számolnia kell azzal, hogy Irak, Irán és Afganisztán után újabb gócponttal kerül szembe a térségben, ha a belpolitikai küzdelmek miatt idén ingataggá vált 160 millió lakosú Pakisztán is a szélsőséges fundamentalisták befolyása alá kerül.

KERESZTES IMRE

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Világ

Perzsa feltámadás?

A Nyugat valójában két évszázaddal ezelőtt, Napóleon francia seregeinek egyiptomi partraszállásával érkezett a...

Radar360: Több a koronavírusos halott nálunk, mint Kínában

Radar360: Több a koronavírusos halott nálunk, mint Kínában

Nagy Blanka otthagyta a Momentumot

Nagy Blanka otthagyta a Momentumot

Az új Fiat-modellek kétharmada elektromos lesz 2021 végére

Az új Fiat-modellek kétharmada elektromos lesz 2021 végére