Pénzt vagy ételt?

Utolsó frissítés:

A katasztrófát szenvedő országok politikai vezetésének a hozzáállásától is függ, mennyire hatásos a külföldi segélyezés, de az sem mindegy, hogy a segélyszervezetek pénzt vagy ételt osztanak.

Yangonban (az egyori Rangúnban) a feketepiac egyik legkelendőbb cikke ezekben a napokban a május elején az Iravádi folyó deltavidékén pusztított Nargis ciklon után készült, sokkoló képekből álló videó. Mianmarban (az egykori Burmában) a hivatalos média ugyanis csak a segélyt osztó katonákat mutatja, a lakosság szenvedéséről - a legfrissebb becslések szerint mintegy 200 ezer halottról, illetve eltűntről - szinte egy szót sem hallani. Eközben a külföldi segélyszervezetek a ciklonnál is súlyosabb következményekkel járó újabb humanitáriuskatasztrófa-hullámtól tartanak. Az ivóvíz, élelem és fedél nélkül maradt 1,5-2 millió embernek ugyanis mindössze a negyede jutott eddig segítséghez - elsősorban az országot a külvilágtól szinte hermetikusan elzáró katonai junta tétlensége miatt. Mianmar - szólnak a figyelmeztetések - példát vehetett volna legfontosabb szövetségeséről, Kínáról, amely a tíz nappal később bekövetkezett, az eddigi adatok szerint legalább 70 ezer halálos áldozatot követelő szecsuáni földrengésre adott válaszával minden várakozást felülmúlt. Peking - a mianmari tábornokoktól eltérően - szinte azonnal beengedte a külföldi segélyeket, s maga is gyorsan hozzálátott a katasztrófaelhárításhoz. Több tízezer katonát és rendőrt, sátrak százezreit, ruhát és takarót küldött a helyszínre, sőt még Mianmarba is átdobott egy ötvenfős orvoscsapatot, valamint gyógyszert, élelmet, sátrakat és takarókat. A mianmari katonai junta el is fogadta a kínai segítséget, India, Thaiföld és még néhány ázsiai ország kivételével azonban máshonnan csak elvétve engedett be segélymunkásokat, saját katonáit pedig nem mozgósította kellőképpen. Kezdetben még Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár megkeresésére sem reagált, csak az utóbbi napokban tehetett egy rövid vizitet a szervezet egyik vezetője, és lapzártánk után állítólag a főtitkár is felkereshet egy katasztrófa sújtotta területet.

Bár Peking is mindössze egy kétszáz fős külföldi mentőalakulat segítségét fogadta el, reakciója mégis előrelépés a korábbiakhoz képest. A kínai vezetés az 1976-os, több százezer halálos áldozatot követelő tangsani földmozgás, de még a tavalyi árvizek után sem kért a külvilág segítségéből. Szakértők szerint a külföldi "beavatkozás" elfogadásához nagyban hozzájárult, hogy alig három hónappal az olimpia megnyitója előtt Peking - a mianmari negatív példán és a márciusi tibeti zavargásokra adott válaszát követő világméretű felháborodáson okulva - alighanem el akarta kerülni a külföldi közvélemény újabb haragját. Bár Kínában a természeti katasztrófákat a sajtó mindig is előszeretettel használta ki a nemzettudat erősítésére és a kormány erőfeszítéseinek hangsúlyozására, a mostani földrengés médiakövetése minden korábbit felülmúlt. A hét elején például - miután háromnapos gyászt rendeltek el, ami természeti katasztrófa esetén korábban sosem történt meg - az újságok nem közöltek színes, csak fekete-fehér fotókat, és még az olimpiai láng útját is megszakították.

A segélyek egyelőre mindkét országban a túlélők azonnali szükségleteinek a kielégítésére - főként ivóvízre, élelmiszerre, egészségügyi ellátásra és átmeneti hajlékra - koncentrálnak, ám a segélyszervezetek tanácskozásain egyre több szó esik az újjáépítésről és a hosszú távú fejlesztésről. A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) hároméves mianmari segélyezési tervében ötvözi a humanitárius segítségnyújtást az újjáépítéssel és a fejlesztéssel. Más szervezetek még az azonnali segítségnyújtással foglalkoznak, így a magyarok közül Mianmarba nagy nehézségek árán bejutott és ott hat tábort működtető Baptista Szeretetszolgálat is. Vermes Zoltán, a szolgálat munkatársa szerint ilyen helyzetben az emberélet előrébb való a helyi kormány és a hatóságok szabályainak a betartásánál.

Akkor is be kell tartani a szabályokat a hosszú távú fejlesztést pártoló szakértők szerint, ha ez esetleg több áldozattal jár. Ehhez azonban az egyes szervezetek közti összehangoltabb munkára lenne szükség. Matthew Cochrane, az IFRC szóvivője a HVG-nek elmondta, hogy a 2004-es délkelet-ázsiai szökőár idején például volt olyan segélyszervezet, amely elfelejtette jelezni a többieknek, hol adott már be védőoltást. Többnyire az ENSZ humanitárius koordinációs irodája szervezi a munkamegosztást, de a szervezetek informálisan is tartják egymással a kapcsolatot. Az egyeztetés azonban nem kötelező, a kis szervezeteknek pedig gyakran nincs idejük és energiájuk, hogy tárgyalásokra járjanak. Az ENSZ 2004 végén a mentések szervezéséért globálisan és országosan felelős vezetőket nevezett ki, ám a tíz országban működő új kezdeményezés Mianmarban egyelőre nehézkesen működik: a gyermekvédelem, az újjáépítés, a menedék, az egészségügy és a táplálkozási csoportok felelősei a ciklon után még több mint egy héttel is a thaiföldi Bangkokban várakoztak. A zűrzavar teljes volt: a HVG által megkérdezett három segélyóriás, az Orvosok Határok Nélkül (MSF), a Save the Children és az IFRC munkatársai sem tudták pontosan, hogy rajtuk kívül kik és hányan dolgoztak Mianmarban.

Kérdés az is: készpénzzel vagy áruval segítsenek a szervezetek? A korábbi évtizedekben az élelem, az ivóvíz, a gyógyszer, a tégla és egyéb szükségleti cikkek osztása volt a gyakorlat. A segélyszervezetek pontosan tudták, mire költik az adományokat, és a segítség is látványosabb volt, jobban mutatott a médiában. Bár a szervezetek egyre gyakrabban nem külföldön, hanem az adott országban szerzik be az adománynak szánt tárgyakat, a lényegében árucikk formájában érkező segélyek torzítják a helyi piacot, a váratlan kínálat ugyanis lenyomja az árakat. A fogyasztók és a segélyszervezeteknek beszállító nagyobb termelők jól járnak, a kiskereskedők és kistermelők - többnyire a gazdaság motorjai - viszont vesztesek. Ezzel szemben szakértők szerint a készpénzsegélyeknek a piac- és gazdaságélénkítő hatáson kívüli előnye, hogy erősíti az öngondoskodást, mivel az érintettek közvetlenül kapják kézhez a bankókat. A készpénzsegély - amelyet már a 19. században is alkalmaztak például az Osztrák-Magyar Monarchiában a bosnyák menekülteknél - az utóbbi években egyre népszerűbb. Indonéziában és Srí Lankán a szökőárt követően, Pakisztánban pedig a földrengés után több szervezet is ezt választotta.

Nem mindig alkalmazható ugyanakkor ilyen megoldás, és mellékhatása néha a visszaélés, a korrupció. A készpénzsegélyezésben élen járó ENSZ Világélelmezési Program (WFP) egyik, a HVG-nek név nélkül nyilatkozó munkatársa szerint Mianmarban az Iravádi folyó deltájánál például szóba sem jöhet a készpénzosztás, mert a ciklon a helyi piacokat is elmosta. Yangon környékén azonban a WFP szerint a körülmények lehetővé teszik a pénzsegélyt, így lehet, hogy élelmiszercsomagjaikat hamarosan azzal váltják fel.

VÁRI SÁRA