Feltétel nélkül engedjétek szabadon az összes túszt - ezt üzente a marxista gyökerű, szélsőbaloldali Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezetnek Fidel Castro volt kubai államfő, a latin-amerikai baloldali mozgalmak egykori mentora s alkalmanként anyagi és katonai támasza. Hasonló üzenetet küldött pár hete Hugo Chávez Venezuela radikális baloldali elnöke, Castro legfőbb híve és a FARC korábbi támogatója. Sőt, Castróval ellentétben Chávez még arra is felszólította a szervezetet, hogy haladéktalanul tegye le a fegyvert, és politikai módszerekkel folytassa a harcot.

Ezek a jelek is arra utalnak, hogy a térség legnagyobb gerillaszervezete 44 éves történetének legsúlyosabb válságát éli. Ráadásul a napokban megalázó vereséget is szenvedett, méghozzá egyetlen lövés eldördülése nélkül. Kiszabadult ugyanis a kormánnyal és a külfölddel folytatott tárgyalásaikban a fő adunak tartott fogoly, a kolumbiai-francia kettős állampolgár Ingrid Betancourt. Méghozzá szinte hollywoodi akciófilmbe - vagy inkább vígjátékba - illő körülmények között. A Betancourt-ra, valamint 14 rabtársára vigyázó gerillákkal ugyanis a szervezetbe beépült titkos ügynökök elhitették, hogy a foglyokat a FARC új vezetőjéhez, Alfonso Canóhoz szállítják át, ám ehelyett egy katonai támaszpontra repültek velük, s mindannyian visszanyerték szabadságukat, ki tíz, ki öt, Betancourt pedig hat év után.

A kolumbiai és a külföldi média a hadsereg jól szervezett akciójának dicséretét zengi, a Betancourt kiszabadításáért hónapok óta kampányoló Nicolas Sarkozy államfő pedig látványos fogadást szervezett az egykori - nem túl sikeres - kolumbiai elnökjelölt számára Párizsban. Egyesek szerint azonban a történet túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Egy svájci rádió hírére alapozva sokan biztosak benne, hogy az amerikai segédlettel végrehajtott túszszabadítás azért sikerült olyan zökkenőmentesre, mert Washington 20 millió dollárral megkente a gerillák gépezetét. Noha a váltságdíj fizetését Bogotá és Washington egyaránt cáfolta, figyelemre méltó, hogy a foglyok között három amerikai állampolgár is volt, akiknek a kiszabadítását már jó ideje tervezték. Az amerikaiak ugyanis titkos ügynökök, az USA hadserege mellett működő Northrop Grumman cég alkalmazásában állnak, és a két ország megállapodása alapján a kolumbiai kábítószer-maffia feltérképezésével foglalatoskodtak, amikor gépük 2003-ban kényszerleszállást hajtott végre, ők pedig a gerillák fogságába estek.

Az amerikaiak nem véletlenül kutakodtak a gerillák által ellenőrzött területen, a FARC fő pénzforrása ugyanis a kábítószerbizniszben való részvétel. A szervezet először csak a kokacserje termesztésébe kapcsolódott be, később a kokain előállításába és eladásába is. Olyannyira, hogy annak idején állítólag 200 millió dollárt küldött a sikertelen venezuelai puccs után börtönben raboskodó Cháveznek, akivel ettől datálódik barátságuk. A nemzetközi elismerésre vágyó Chávez a jó kapcsolatokat kihasználva az utóbbi időben többször is megpróbálta elérni Betancourt szabadon engedését, ám sikertelenül, igaz, közbenjárására a gerillák nemrég elengedtek néhány kevésbé fontos foglyot.

Már az akkori engedékenység is arra utalt, hogy a szervezet a kolumbiai hadsereg egyre erőteljesebb és profibb - az USA által 2000 óta évi 600 millió dollárnyi katonai segéllyel támogatott - hadjárata nyomán meggyengült. A hat évvel ezelőtt még 15 ezer tagú FARC-nak ma 6-8 ezer harcosa van, fegyverzete is megkopott, és kommunikációs csatornái is meglazultak. Katonáinak mozgatása egyre körülményesebb, mind szűkebb területen képesek elrejtőzni, és az utóbbi években a túszejtéseket és néhány kisebb akciót leszámítva nem futotta erejükből komolyabb támadásra. Márciusban ráadásul a hadsereg megölte egyik vezetőjüket, Raúl Reyest - akinek számítógépéből fontos információk kerültek ki -, pár nap múlva pedig a pénzügyeket kezelő alvezér is meghalt, saját testőre lőtte le 25 ezer dolláros vérdíjért. Az utolsó nagy csapás az alapító fő ideológus és katonai vezér, Manuel Marulanda elvesztése volt, aki nemrég a dzsungelben lelte halálát, állítólag szívroham végzett vele. Az erózió láttán az utóbbi hónapokban 1500 gerilla adta fel magát. A FARC még legalább hétszáz foglyot őriz, de már csak 10-15 az úgynevezett politikai tárgyalási alap, a többiekért legfeljebb pénzt kaphatnak.

A FARC meggyengülése és a foglyok kiszabadulása jól jött Álvaro Uribe kolumbiai elnöknek, aki 2002-es hatalomra kerülésekor kíméletlen harcot hirdetett a gerillák ellen. A jobboldali Uribe rendkívül népszerű, 2006-ban azt is elérte, hogy alkotmánymódosítással másodszor is elnök lehessen. Most pedig arra készül, hogy az alaptörvény ismételt újraírásával 2010-ben harmadszor is indul, amihez népszavazáson próbál támogatást szerezni.

VASS PÉTER