Látványos külpolitikai akcióval, az uniós tagállamok és a földközi-tengeri térség országainak párizsi találkozójával nyitja meg a hét végén Franciaország a Szlovéniától július 1-jén átvett féléves uniós elnökséget. A július 14-ei francia nemzeti ünnep elé időzített EU-mediterrán csúcs kiváló szereplési lehetőség ugyan Nicolas Sarkozy államfőnek, de a francia elnökség egyik legnagyobb dobásaként beharangozott kezdeményezés jelentőségét egyelőre nehéz felmérni. Párizsban eredetileg az EU-tagság valamiféle alternatívájaként agyalták ki a Földközi-tengeri Uniót, elsősorban Törökország számára. Ám a terv - mindenekelőtt Berlin heves ellenállása miatt - mára alaposan megszelídült. Az elképzelés 1995-re nyúlik vissza, s az EU, valamint a déli szomszédok kapcsolatának intézményi keretéül szolgáló barcelonai folyamathoz kötődik. Annak újabb szakaszaként, további résztvevők - Monaco és négy nyugat-balkáni állam - bevonásával folyik. A megálmodott grandiózus új nemzetközi szervezet helyett azonban csupán egy szerény létszámú titkárságot állítanak fel, amely környezetvédelmi, zöld energetikai, közlekedési-szállítási és polgári védelmi projekteket menedzsel, és időről időre az illetékes miniszterek, állam- és kormányfők is összeülnek. Sarkozy - aki tavalyi elnökválasztási kampányában is felvetette a mediterrán unió ötletét - ennél többet akart, de kormánya európai ügyekért felelős minisztere, a szocialista párt holdudvarából átigazolt Jean-Pierre Jouyet meggyőzte, hogy tönkreteheti a francia elnökséget, ha aztán ez ügyben végül nem sikerül dűlőre jutni a németekkel.

Márpedig Sarkozy szomjazza a sikert, hiszen odahaza a közvélemény-kutatások szerint mélyre zuhant a népszerűsége. Az EU-elnökség a maga csillogásával soha vissza nem térő lehetőség belpolitikai tőke kovácsolására. Párizs bele is ad apait-anyait: az elnökségi kiadásokra összesen 190 millió eurót különítettek el a költségvetésből, több mint háromszorosát a legutóbbi, 2000-es francia elnökségnek, és valamivel többet, mint Németország tavaly az első félévben. Az elnökség prioritásai között pedig olyan területeket jelöltek meg, amelyek a francia választókat sem hagyhatják hidegen: energia és éghajlatváltozás, bevándorlás, agrárpolitika. A franciákra hárult volna a lisszaboni szerződés intézményi rendelkezéseinek finomhangolása és az új uniós vezetők kinevezésének előkészítése, ám a júniusi írországi referendum kudarca keresztülhúzta a számításokat. Most az a hálátlan feladat vár a francia diplomáciára, hogy mentse a menthetőt, azaz próbálja minél gyorsabb ratifikálásra sarkallni a többi tagállamot. Eközben óvatosan nyomást kell gyakorolnia az ír kormányra, hogy mielőbb tisztázza, milyen feltételekkel hajlandó újra nekifutni a népszavazásnak.

Az ír kisiklás ellenére megy tovább az élet, hangoztatják kincstári optimizmussal a francia illetékesek, de egyre valószínűbb, hogy ebben a félévben Sarkozynek nem sok babér terem. Az ambiciózus francia elnökségi program elemzők szerint hasonló sorsra juthat, mint a Földközi-tengeri Unió hangzatos elképzelése, nagyobb lehet a füstje, mint a lángja. Az írországi népszavazási fiaskó miatt a franciák máris halkabban beszélnek a közös európai biztonsági és védelmi politika megerősítéséről, a szigetországi kampányban ugyanis a nem hívei egyebek közt az ír katonai semlegesség feladásának a veszélyével riogatták a választókat. Az uniós bel- és igazságügyi miniszterek lapzártánkkor még tartó cannes-i ülésén előterjesztett bevándorlási paktum sem tűnt már annyira forradalminak, mint ahogyan azt korábban Sarkozy környezetében beharangozták. Javarészt olyan, a legális bevándorlást ösztönző és az illegális bevándorlás elleni küzdelem hatékonyságát, a külső határok ellenőrzését javító elveket és intézkedéseket foglal ugyanis egységes rendszerbe, amelyek már elfogadás alatt állnak, vagy amelyeket az Európai Bizottság (EB) már korábban is ajánlott. Az energia- és klímacsomaggal kapcsolatos túlzott várakozásokat pedig az illetékes miniszterek kötetlen találkozója után Jean-Louis Borloo, a francia környezetvédelmi tárca vezetője hűtötte le, amikor úgy nyilatkozott: "talán-talán van egy kis esély" arra, hogy decemberig megegyezés szülessen.

Nem lesz könnyű eredményt felmutatni Sarkozynek az égbe szökő energia- és élelmiszerárak ügyében sem. A megállíthatatlannak látszó drágulás egyre súlyosabb szociális konfliktusokhoz vezet Európa-szerte. Párizs szerint az írországi referendum éppen arra figyelmeztet, hogy másképp kell csinálni az uniós politikát, és az EU-nak a polgárokat közvetlenül érintő problémák felé kell fordulni, miként azt a francia EU-elnökség "Oltalmazóbb Európát" jelmondata is sürgeti. Párizsban úgy vélik, az aggasztó áremelkedésre uniós szinten kell választ találni. A baj csak az, hogy már a júniusi EU-csúcson is kiderült: a tagállamok közt koránt sincs egyetértés a tekintetben, hogy mit kellene tenni. A francia beavatkozáspárti filozófia idegen a liberálisabb britektől, írektől és skandinávoktól, de az uniós áfaszabályozás szent tehén a német kormány szemében is, amely hallani sem akar arról, hogy valamiféle plafont szabjanak az olajtermékekre kivetett áfának, amint ezt Sarkozy szorgalmazza.

Az EB-nek nehéz dolga lesz, Brüsszel és Párizs viszonya ugyanis már így is éppen eléggé feszült. Sarkozy kevéssé diplomatikusan még az elnökségi stafétabot átvétele előtt nyilvánosan felelőssé tette az EB-t is az írországi bukásért. A hét végén pedig a testület elnökének, José Manuel Barrosónak a két nappal előbb az irányadó kamatot 4,25 százalékra emelő Európai Központi Bankot (EKB) kellett védelmébe vennie, miután a francia kormánypárt szombati tanácskozásán Sarkozy ismét keményen bírálta az európai exportőröket "térdre kényszerítő" frankfurti pénzintézetet.

VIDA LÁSZLÓ / BRÜSSZEL