Marokkói és mediterrán stílusban közel 2 millió dollárt érő villát építtetett magának és családjának Iszlámábád...

Marokkói és mediterrán stílusban közel 2 millió dollárt érő villát építtetett magának és családjának Iszlámábád előkelő külvárosában Pervez Musaraf múlt héten lemondott pakisztáni elnök. A tábornok személyesen felügyelte a villa 2004-ben kezdődött építését, és a pazar kerttel körülvett ingatlant a távozása előtti estén is bejárta. De vajon beköltözik-e saját otthonába az 1998 óta az iszlámábádi Hadsereg Házában élő, 65 éves Musaraf? Sokak szerint ha elkerülte is az alkotmányosvád-emelést, korántsem biztos, hogy megússza bírósági eljárás nélkül, és a népharag is kockázatossá teszi számára, hogy Pakisztánban maradjon. Emlegetik, hogy Nagy-Britanniába készül, majd szaúdi zarándoklaton vesz részt, és esetleg az általa csodált Törökországban vagy az Egyesült Arab Emírségekben telepszik le.

Pakisztánban közben minden marad a régiben: a legutóbbi négy katonai vezető közül háromnak a távozását a közvélemény által is támogatott ellenzék követelte ki, hogy aztán a polgári kormányokat megint csak megdöntsék az alkalmatlanságra és korrupcióra hivatkozó katonák. Az 1999-ben vértelen puccsal hatalomra került Musaraf is szép reményekkel indult, demokráciát és gazdasági felvirágzást ígért, de 2002-ben választási csalással lett elnök, rá egy évre pedig a támogatására kreált pártok tisztátalanul szereztek parlamenti többséget. Politikai ellenfeleit száműzetésbe kényszerítette, Navaz Sarif Szaúd-Arábia, Benazir Bhutto pedig az Emirátusok és London vendégszeretetét élvezte. Tavaly menesztette a legfelsőbb bíróság elnökét, tiltakozók ezreit záratta börtönbe, míg novemberben kommandós múltjának, indulatos természetének - és állítólag jelentős mennyiségű whisky elfogyasztásának - hatására szükségállapotot vezetett be. Mire azonban decemberben feloldotta a rendkívüli helyzetet, és lemondott az egyenruháról, hatalma végzetesen meggyengült. A két éve még 60 százalékos tetszési indexszel büszkélkedő Musaraf távozását idén júniusban már a megkérdezettek 85 százaléka követelte.

Népszerűtlen döntése volt odahaza, hogy az USA-t ért 2001. szeptember 11-ei merényletek után az addig a tálibok legfőbb szövetségesének számító Pakisztán csatlakozott Washington terror elleni globális harcához. George W. Bush amerikai elnökkel kialakított személyes kapcsolata is szerepet játszott abban, hogy az USA - segélyek és hitelek formájában - összesen 12 milliárd dollárral hálálta meg Iszlámábád szövetségét. Ám az évek során egyre nőtt a gyanú, hogy Musaraf kettős játékot játszik: a pakisztáni hírszerzés az al-Káida több vezetőjét is nyakon csípte, ugyanakkor nem sikerült gátat szabni a szélsőséges iszlamisták ideológiájának, megtörni a fegyveres szervezetek erejét és megakadályozni az afgán tálibok pakisztáni támogatását. Sőt elnöksége alatt a pakisztáni atombomba atyja, Abdul Kadír Khan a történelem egyik legsötétebb nukleáris feketekereskedelmi hálózatát építette ki, tiltott eszközökhöz és anyagokhoz juttatva Iránt, Észak-Koreát és Líbiát.

Washingtonban júliusban szakadt el végleg a cérna, amikor a Pentagon és a CIA azt állította: a pakisztáni hírszerzés áll az India kabuli nagykövetsége elleni véres merénylet hátterében. Akár az USA ejtette a tábornokot, akár egyszerűen elfogyott körülötte a levegő, Musaraf távozásával újabb katonai diktatúra ért véget az ország 61 éves történetében.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Világ

Darabolós politikusok

Gerillaháború, gazdasági válság és a kasmíri konfliktus fellángolása fenyegeti Pakisztánt, amelyre súlyos politikai örökséget hagyott a hatalomból kényszerűen távozott Pervez Musaraf elnök.

Liu Shaoang aranyérmet szerzett a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-Eb-n

Liu Shaoang aranyérmet szerzett a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-Eb-n

Döntött a bíróság: Oszter Sándor ártatlan

Döntött a bíróság: Oszter Sándor ártatlan

47 millió eurós hitelt kap a Volán az Európai Beruházási Banktól

47 millió eurós hitelt kap a Volán az Európai Beruházási Banktól

Kubatov szólt Borkainak, hogy van róla egy szexvideó

Kubatov szólt Borkainak, hogy van róla egy szexvideó

Állami támogatással állítják helyre a károkat a Baráthegyi Majorságban

Állami támogatással állítják helyre a károkat a Baráthegyi Majorságban

Australian Open: Federert kellene vernie Fucsovicsnak a nyolcaddöntőben

Australian Open: Federert kellene vernie Fucsovicsnak a nyolcaddöntőben