Az „afroamerikai” és „afrikai amerikai” megnevezések a – még Martin Luther King által is használt „négert” (negro) – felváltó „fekete” helyett terjedtek el az elmúlt évtizedekben. Hagyományosan azokat az amerikai állampolgárokat nevezik így, akiknek a felmenői legalább részben az egykor Afrikából Amerikába hurcolt fekete rabszolgák leszármazottai. De vajon mennyit számít, hogy hányadíziglen?

„Itt az ideje eldobnunk az afrikai amerikai címkét, s újra feketének nevezni magunkat” – hirdette meg John McWhorter nyelvész és publicista a Los Angeles Times-ban már 2004 szeptemberében. Szerinte ez az elnevezés sokkal inkább azokat illetné meg, akik az elmúlt évtizedekben vándoroltak be az Egyesült Államokba Afrikából, ottani konyhán nevelkedtek, afrikai táncokat táncolnak, olyan vezetékneveket viselnek, mint az Onwughalu vagy a Senkofa, s olyan nyelveket beszélnek, mint a hausza vagy a joruba. Velük szemben mi az egykori rabszolgák leszármazottai azonban – így a fekete McWhorter – nem ismertük afrikai felmenőinket, a legtöbbünk keresztény gyülekezetekbe jár, s ugyanazt esszük, mint a fehér amerikaiak.

2004-ben, amikor a szerző az idézett cikket írta, Alan Keyes volt Barack Obama ellenlábasa a szenátusi választásokon. Az ókonzervatív fekete politikus – aki republikánus színekben 1996-ban, 2000-ben és most, 2008-ban az elnökjelöltségért is indult – a 2004-es kampányban azt állította: „igazibb” afroamerikai Barack Obamánál, akinek az egyik szülője fehér, a másik pedig – „Afrikából vándorolt be”.

Nem vagyunk afrikaiak – szögezte le az idézett publicista –, de nem vagyunk fehérek sem. Talán kevesebb félreértés lenne, ha ismét a fekete szót használnánk.

Tegyünk úgy. A király meztelen: az új amerikai elnök – fekete.

Gerlóczy Ferenc