szerző:
HVG

Két befejezetlen háborút, recesszióba süllyedt gazdaságot és a világ számos táján megvetett Amerikát hagy utódjára, Barack Obamára George W. Bush elnök, aki a történészek jóindulatában sem bízhat.

Nem tudta háttérbe szorítani George W. Bush távozó amerikai elnök utódját, Barack Obamát, akit e heti, sztárparádéval kísért beiktatásán és a megelőző napokban is valóságos eufória övezett. Pedig Bush igyekezett, tucatnyi búcsúinterjút adott, többet, mint a nyilvánosságot vele ellentétben imádó Bill Clinton nyolc évvel ezelőtt. Az amerikai sajtó azonban kajánul nyugtázta, hogy amikor a múlt csütörtök este főműsoridőben elköszönt az országtól, Obama éppen vacsorázni indult a Fehér Házzal szembeni kormányzati vendégrezidenciából, kevéssé törődve elődje mondandójával. Miközben Bush a bizonyítványát magyarázta, a közvélemény-kutatásokból kiderült: az amerikaiak többsége alig várta, hogy véget érjen elnöksége.

A legnépszerűbb amerikai sport, a baseball szinte minden adatát fejből idéző Bush az 1990-es évek elején még azzal kacérkodott, hogy a sportág ligájának vezetője lesz – sokak szerint ezzel nemcsak ő, de az USA és a világ is jobban járt volna. A magánemberként joviális, politikusnak gyakran naivul optimista, a világ dolgai iránt nem túl sok érdeklődést mutató, az elnöki székbe 2001-ben a texasi kormányzói posztról érkezett Bush a mennyet és a poklot is megjárta a nyolc esztendő alatt. A 2001. szeptember 11-én New Yorkot és Washingtont ért terrortámadás történelmi rekordra, 92 százalékos népszerűségre emelte, és egy rövid ideig nem csupán az amerikaiak álltak lelkesen mellé, hanem a világ nagy része is. Első mandátumának kedveltségi átlaga 64 százalék volt, ezzel John F. Kennedy és Dwight D. Eisenhower után a harmadik legsikeresebb modern kori elnök. Második négy évében viszont átlaga 37 százalékra zuhant, ennél rosszabbul csak az egyetlen lemondásra kényszerült amerikai elnök, Richard Nixon szerepelt. Az pedig először fordult elő, hogy valaki úgy töltse le második mandátumát, hogy az index nem emelkedett 50 százalék fölé.

Más-más okokból ábrándult ki Bushból az USA és a világ. Az iraki háború és hozadéka – a guantanamói internálótábor, a hadifoglyokról szóló genfi konvenciók felrúgása, a nagyhatalmi arrogancia – országok sorát fordította az USA ellen, és elfogytak a szövetségesek is. A Bush mellé szegődők pedig – mint a fájdalomdíjként a minap a legmagasabb amerikai elnöki kitüntetéssel jutalmazott Tony Blair volt brit kormányfő – politikai karrierjükkel fizettek döntésükért. Az eddig több mint 4 ezer amerikai katona halálával járó iraki fiaskó, valamint a terrorizmus elleni háború leple alatt a belbiztonsági háló szorosabbra fűzése rontotta Bush hazai megítélését, amelyet igazán a 2005 augusztusában New Orleanst csaknem elpusztító Katrina hurrikán következményeivel szembeni érzéketlensége rendített meg. Közvélemény-kutatások szerint ekkor ingott meg az amerikaiaknak az USA első közgazdász diplomás elnökének vezetői képességeibe vetett bizalma.

Busht már akkor a legnagyobb csalódást okozó amerikai elnökök – mint a polgárháború kirobbanását megakadályozni képtelen James Buchanan vagy a nagy gazdasági világválsággal szemben tehetetlen Herbert Hoover – közé sorolták, amikor még nem ütött be a hivatali idejét végképp befeketítő gazdasági kataklizma. Elnöksége alatt szinte minden társadalmi mutató romlott, a szegénységben élő családok száma az ötödével megugrott, a gazdagok és a szegények közti szakadék 1929 óta a legszélesebb, az egészségbiztosítással nem rendelkezők száma 38 millióról 46 millióra emelkedett. Hiába volt hivatali ideje alatt a második világháborút követő időszak egyik leghosszabb, hat évig tartó gazdasági növekedése, az enyhe visszaesést és 240 milliárd dolláros költségvetési többletet örökölt Bush súlyos recessziót és 1200 milliárdos hiányt hagy hátra. Ráadásul szabadpiaci elveit muszájból feladva a sorozatos szanálásokkal az 1930-as évek közepe óta nem látott erős nemzetgazdasági szerepet adott az államnak.

Romokban hever pártja is, ami megkönnyíti a demokrata kongresszusi többség és a hivatali idejét példátlan népszerűséggel kezdő Obama dolgát. Bush eljátszotta a republikánusok Ronald Reagan elnöksége óta gyarapodó politikai tőkéjét, igaz, ebben szerepet játszottak pártja kongresszusi vezetőinek botrányai is. A Bush árnyékától menekülni képtelen John McCain a tavaly novemberi elnökválasztáson csaknem 10 millióval kevesebb szavazatot kapott, mint Obama – republikánus elnökjelöltet 44 éve nem vertek meg ennyire. A párt 2004 óta a képviselőházban 54, a szenátusban pedig 13 helyet veszített, és nagy számban fordultak el tőle a választásokat eldöntő centrumban található függetlenek, valamint a legnépesebb kisebbséggé előlépett spanyol ajkúak. A republikánusok csak azzal vigasztalódhatnak, hogy Bush két, viszonylag fiatal főbíró kinevezésével megerősítette a konzervatívokat az alkotmányos kérdésekről döntő legfelsőbb bíróságban.

A kudarcok mögött van néhány siker is, amit múlt heti, utolsó sajtótájékoztatóján Bush is megemlített, miközben több ügyben is – tőle szokatlanul – önkritikát gyakorolt. A befolyásos pedagógus-szakszervezetekkel szembeszegülve sikerült elérnie, hogy az oktatásban teret nyerjen a tanárok teljesítményének mérése, az időskorúakat támogató szövetségi Medicare programban pedig kiterjesztették a gyógyszertámogatást. Nem rajta múlt, hanem a republikánusok, illetve a demokraták ellenállásán, hogy elmaradt a bevándorlási törvények általa szorgalmazott reformja, valamint az 1945–1963 között született népes generáció nyugalomba vonulásával finanszírozási válság elé néző nyugdíjrendszer részleges privatizációja. Az USA soha nem adott annyi támogatást a fejlődő országoknak az AIDS és a malária elleni harcra és a szegénység felszámolására, mint az utóbbi nyolc évben, amiért Bush Afrika számos országában – a világ más tájaival ellentétben – nem kis népszerűségnek örvend.

A volt elnök – aki legnagyobb eredményének azt tekinti, hogy 2001 óta nem érte terrortámadás Amerikát – megmaradt hívei abban bíznak, Bushnak a külpolitika adhat feloldozást a történészek szemében. Valahogy úgy, ahogy a Fehér Házból 1953-ban hozzá hasonlóan alacsony népszerűséggel távozó Harry Trumant átértékelte az utókor. Az érvelés szerint: ha Irakból példamutató demokrácia lesz a Közel-Keleten, akkor a radikális iszlám ellen harcot hirdető Bush történelmi folyamat elindítójává nemesülhet, akárcsak a kommunizmussal először szembeszállt Truman, aki a nyugat-európai újjáépítést segítő Marshall-tervvel párhuzamosan meghirdette a Szovjetunió feltartóztatásának doktrínáját is.

NAGY GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lázár János biciklivel gurult be a szavazókörbe

Lázár János biciklivel gurult be a szavazókörbe

Az Autobahnon sem sok VW Golf rohangál 319 km/h-s tempóval – videó

Az Autobahnon sem sok VW Golf rohangál 319 km/h-s tempóval – videó

Tizenkét településen sem tudtak polgármestert választani

Tizenkét településen sem tudtak polgármestert választani

Együttműködést ajánlott Budapestnek Orbán Viktor - a választás eredményei

Együttműködést ajánlott Budapestnek Orbán Viktor - a választás eredményei

Ötven százalék körüli részvétellel zárt az ország

Ötven százalék körüli részvétellel zárt az ország

Komoly gondok vannak a Választás.hu-val

Komoly gondok vannak a Választás.hu-val