Tetszett a cikk?

Noha kapcsolatukban súrlódások jeleit is látni, változatlanul működik az orosz elnök és a kormányfő hatalmi párosa, konfliktusuk ugyanis az általuk kiépített politikai rendszer összeomlását okozhatná.

A nép, Dmitrij Medvegyev államfő és Vlagyimir Putyin miniszterelnök összefogásával le lehet győzni a gazdasági válságot – hangzott el a minap a Kreml tőszomszédságában, a Putyin által vezetett Egységes Oroszország párt rendezvényén. A nagygyűlésen több ezren voltak, míg az elvétve előforduló kormányellenes demonstrációk egyelőre nem vonzanak hasonló tömeget, igaz, ezeket általában megpróbálják megakadályozni a hatóságok. Az orosz belügyminisztérium attól tart, hogy társadalmi robbanáshoz, a bűnözés növekedéséhez és tiltakozó megmozdulásokhoz vezethetnek a krízis miatti elbocsátások, ezért a múlt héten felfüggesztették az egyes egységeinél, így a belügyi csapatoknál is még tavaly elkezdett létszámleépítést. A gyakorlatilag teljhatalmat élvező Egységes Oroszország gyűlésén nemcsak a válság leküzdhetősége mellett törtek lándzsát, hanem az állam vezetésének egységét is igyekeztek demonstrálni. „Az ország élén most erős és tisztelt elnök áll Dmitrij Medvegyev személyében, a kormány élén pedig a nemzet vezére, Vlagyimir Putyin” – bizonygatta az egyik szónok, alighanem arra is reagálva, hogy az elmúlt hetekben kétségek merültek fel az orosz hatalmi tandem hatékonyságával és összhangjával kapcsolatban.

Az előre megírt forgatókönyv szerinti váltást hozó elnökválasztás egyéves évfordulójának közeledtével Putyin és Medvegyev viszonyát árgus szemekkel figyelő elemzők akkor kapták fel a fejüket, amikor nemrég egy vállalatnál tett látogatásakor az államfő bírálta a kormány válságellenes intézkedéseit. Az elnök egyebek közt megbocsáthatatlan időhúzásról beszélt, no meg arról, hogy a kabinet az utasítások alig harmadát teljesítette. A hangnem már csak azért is furcsa volt, mert Medvegyev két héttel korábban még lelkesen dicsérte a miniszterek áldozatos munkáját, így a kommentárok egy része a két politikus közti súrlódás jelét látja a kritikában. Az angol címe ellenére orosz nyelvű moszkvai hetilap, a The New Times például kremlbeli hivatalnokokra hivatkozva arról írt, hogy az immár kilenc hónapja az ország élén álló elnök igyekszik távolságot tartani mentorától, a kormánykritika pedig amolyan reváns a Medvegyevnek oly kedves korrupcióellenes törvénycsomag parlamentbeli felpuhításáért, valamint több, az igazságszolgáltatás megreformálására – például az ügyészségi és a belügyi nyomozóhivatal összevonására – tett kísérletének kudarcáért.

Mások arra hajlanak, hogy az elnöki kritika is ugyanannak a forgatókönyvnek a része, és azt akarták bizonyítani vele, hogy az államfő is beszáll a válság elleni küzdelembe. A krízist ugyanis sajátos szereposztás szerint kezeli a hatalmi pár. „Medvegyev tudatosan távol tartja magát a gazdasági ügyektől” – mondta a HVG-nek egy ellenzéki beállítottságú politológus, a Nemzeti Stratégiai Intézetet vezető Sztanyiszlav Belkovszkij. Alekszej Makarkin, a moszkvai Politikatechnológiai Intézet vezérigazgató-helyettese viszont arról beszélt, hogy a miniszterelnök és az államfő közötti feladatmegosztás mindig hasonló volt a mostanihoz. A gazdaság korábban is a kormányfő hatáskörébe tartozott – fejtegette –, csak a felívelés időszakában ennek nem volt olyan nagy jelentősége, mint most, amikor a válsággal kapcsolatos hírekre mindennél jobban figyel a közvélemény.

Makarkin szerint Medvegyev belenőtt az államfői öltönybe. „Augusztusig tanuló volt, aztán a dél-oszétiai háború idején előtérbe került, és – ha Putyinnal egyeztetve is – döntési lehetőséget kapott, befolyása mára a kormányfőéhez közelít” – vélekedett a politológus. A hatalmi körökből kiszivárgott hírek viszont továbbra is arról szólnak, hogy Putyin biztosan tartja kezében az irányítást. A Newsweek amerikai hetilap orosz nyelvű kiadásának elemzése például a Kremlből származó értesülések alapján arról ír, hogy az államfő sohasem utasítja, hanem mindig csak kéri a miniszterelnököt, akinek hozzájárulása elengedhetetlen minden komolyabb döntéshez. Medvegyev eközben előbb a legnagyobb orosz televíziós társaságok vezetőinek, aztán a bolgár tévének adott interjújában, majd a minap szóvivője útján is elszántan bizonygatta: nem egyszerűen jó, hanem egyenesen baráti a Putyinhoz fűződő kapcsolata.

Az elnöknek valóban megvan a lehetősége arra, hogy bármikor beszéljen a kormányfővel – írja a Newsweek –, ami nem kis dolog, mert a hírek szerint rajta kívül ez csak két miniszterelnök-helyettesnek, Igor Szecsinnek és a pénzügyi tárcát is irányító Alekszej Kudrinnak adatik meg. Putyin ugyanis állítólag nagyon keveset dolgozik, alig van bent az irodájában. Amikor viszont színre lép, a neki még szokatlan válságmenedzseri szerepbe kényszerül. Az ő nevéhez fűződnek az egyelőre bizonytalan kimenetelű krízisellenes intézkedések, és ő volt a parancsnok az Ukrajnával vívott gázháborúban is, miközben Medvegyev legfeljebb egy-egy kellőképpen határozott, jelzésértékű megnyilatkozással érzékeltette jelenlétét. Ez a felállás a jelek szerint Putyinnak árt többet. A legtekintélyesebb orosz közvélemény-kutató intézet, a VCIOM legutóbbi elemzése szerint 81-ről – az önmagában még mindig irigylésre méltó – 77 százalékra mérséklődött a támogatottsága, miközben Medvegyevé változatlanul 75–77 százalékon áll. A Levada Központ felmérése pedig azt mutatja, hogy ősz óta 66-ról 58 százalékra esett vissza a kormány tevékenységével egyetértő oroszok aránya.

„A válság szétoszlatta a Putyinról mint határozott és hatékony vezetőről kialakult mítoszt” – vélekedett a HVG-nek Belkovszkij, aki szerint a kormányfő igyekszik kerülni a kategorikus intézkedéseket, a valódi irányítást a helyetteseire bízza. A nehéz döntések így végül mégiscsak Medvegyevre maradnak majd – mondta a politológus, aki ha nem is most, hanem esetleg az ősszel, még a két politikus szakítását is el tudja képzelni. Ennek az lehet a következménye, hogy Putyin „felfelé bukik”, valamilyen nemzetközi tisztségbe. „Akár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökségét is megpályázhatja” – vélekedett Belkovszkij. Makarkin viszont kizártnak tart bármilyen komoly konfliktust az országot vezető kettősön belül. „Ez a jelenlegi rezsim összeomlásához vezetne, az ugyanis a hatalmi struktúrák egyeztetett intézkedésein alapul” – mondta a HVG-nek. Ő úgy látja, hogy a kormányzó duóval hosszú távon kell számolni. Legalább 2012-ig, de akár tovább is, feltéve, hogy a gazdasági válság nem csap át politikaiba. Ennek veszélye folyamatosan nő ugyan, de még nem súlyos – véli a politológus –, a hatalom iránti bizalom ugyanis változatlanul nagy Oroszországban, ráadásul a jelenlegi vezetőknek egyelőre nincs reális alternatívájuk.

POÓR CSABA / MOSZKVA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Autó és motoros ütközött az M3-as bevezető szakaszán

Autó és motoros ütközött az M3-as bevezető szakaszán

Bivalyerős processzorral és furcsa elnevezéssel itt a Sony új csúcsmobilja

Bivalyerős processzorral és furcsa elnevezéssel itt a Sony új csúcsmobilja

Raktárban hevernek az értékes gyűjtemények, nem haladnak a múzeumépítések

Raktárban hevernek az értékes gyűjtemények, nem haladnak a múzeumépítések