szerző:
MTI

Megszökött az iraki Tikrít város börtönéből csütörtökre virradóra az al-Kaida terrorhálózat 16 tagja; emiatt a városban kijárási tilalmat rendeltek el, és nagy erőkkel keresik a szökevényeket – közölték a helyi biztonsági erők.

A rabok tokostul kiemeltek a helyéről egy WC-ablakot, kimásztak a nyíláson, majd felmásztak egy üresen álló őrtoronyba, és onnan jutottak a börtön falán kívülre. Később egyet elfogtak közülük. Különböző hatósági tisztségviselők szerint a szökevények között öt halálraítélt van és még egy, akit nagyon veszélyesnek tartanak.

A Bagdadtól 130 kilométerre északra fekvő Tikrít a néhai Szaddám Huszein megdöntött iraki diktátor szülővárosa.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Egy magáncéget is bevont a CIA az al-Kaida elleni hajszába

A Blackwater magán biztonsági cég embereit is bevonta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az al-Kaida terroristahálózat vezetői ellen folytatott hajtóvadászatba - adta hírül csütörtökön a The New York Times.

Bíróság dönthet Kijevben Zelenszkij jelöltségének érvénytelenítéséről

Bíróság dönthet Kijevben Zelenszkij jelöltségének érvénytelenítéséről

Eurómilliárdos Adidas-szerződés a Reálnak

Eurómilliárdos Adidas-szerződés a Reálnak

Emma Thompson tüzelte a tüntető környezetvédőket Londonban

Emma Thompson tüzelte a tüntető környezetvédőket Londonban

Elégtételt vett a Manchester City a Tottenhamen

Elégtételt vett a Manchester City a Tottenhamen

Ferenc pápa idén is fekve imádkozott a Szent Péter-bazilikában

Ferenc pápa idén is fekve imádkozott a Szent Péter-bazilikában

Ön vitte el a négymilliárdos lottónyereményt? Pár tipp, mire költheti

Ön vitte el a négymilliárdos lottónyereményt? Pár tipp, mire költheti