szerző:
hvg.hu

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a moszkvai Domogyedovó nemzetközi repülőtér érkezési várócsarnokában moszkvai idő szerint 16 óra 37 perckor. 35-en életüket vesztették.

1 2 3 4 5 6
Sorrend megfordítása

A robbanás hangja is rázott

A BBC-nek nyilatkozott az egyik brit utas, aki a robbanás idején elhagyta az épületet és az autója felé ment kollégájával. Elmondta: akkora volt a robbanás, hogy a hangja megrázta őket. Elmondása szerint pánik lett úrrá a repülőtéren. A helyszínre tucatnyi mentőautó érkezett. 

Egy éve a metróban robbantottak

Egy évvel ezelőtt a moszkvai metróban követtek el öngyilkos merényletet, a támadásban akkor negyvenen meghaltak és több mint százan megsebesültek. Az öngyilkos merényletet akkor két, a kaukázusi lázadókhoz tartozó nő követte el.

Eddig 31 halott

A nyomozóhatóságok szerint terrortámadás történt. Az moszkvai hatóságok megerősítették az orosz hírügynökségek jelentését, hogy egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a moszkvai Domogyedovo nemzetközi repülőtéren hétfőn.

A mentőkre hivatkozva az Interfax azt közölte, hogy feltehetően több mint harmincan haltak meg, a sebesültek száma pedig meghaladja a 130-at. Többen súlyos állapotban vannak. A nyomozóhatóság közlése szerint a robbanás az érkezési csarnokban történt. Tatjána Morozova, a hatóság egyik munkatársa azt mondta, hogy a merénylő a csomagkiadónál robbantotta fel magát. Az Interfax röviddel később viszont azt közölte, hogy a terrorakció az indulási oldalon történt.

1 2 3 4 5 6

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egy nő hazafelé sétált Zalában, mikor szembejött egy agresszív aligátorteknős

Egy nő hazafelé sétált Zalában, mikor szembejött egy agresszív aligátorteknős

Bors: Letartóztathattak egy embert a több mint egy hónapja eltűnt maglódi vállalkozó ügyében

Bors: Letartóztathattak egy embert a több mint egy hónapja eltűnt maglódi vállalkozó ügyében

Íme a legújabb és a valaha készült talán legélvezetesebb Porsche

Íme a legújabb és a valaha készült talán legélvezetesebb Porsche

A halál után még 30 évig őrizné az állam az egészségbiztosítási adatokat

A halál után még 30 évig őrizné az állam az egészségbiztosítási adatokat

A nők menthetik meg az iszlámot

A nők menthetik meg az iszlámot

Rogán: "Régen az volt a problémájuk a feleségemmel, hogy a gyerekeinket nevelte"

Rogán: "Régen az volt a problémájuk a feleségemmel, hogy a gyerekeinket nevelte"