szerző:
MTI

A The New York Times szerint Trump úgy vélte, hogy Robert Mueller elfogult, de végül letett az elmozdításáról. Trump azt mondja, ez csak egy szokásos "fake news".

Donald Trump amerikai elnök tavaly júniusban elrendelte Robert Mueller különleges ügyész menesztését, de visszakozott, mert jogtanácsosa lemondással fenyegetőzött, és nem volt hajlandó végrehajtani az utasítást – írta pénteken a The New York Times című amerikai napilap.

A lap fehér házi tudósítói négy emberrel is beszéltek, akik tudnak a történtekről. Ketten is azt mondták, hogy az elnök összeférhetetlenségre hivatkozva akarta eltávolítani a posztjáról Robert Muellert. Trump szerint Mueller elfogult volt, mert évekkel korábban vitába keveredett az egyik golfklubjával, dolgozott annál az ügyvédi irodánál, amely a vejét is képviselte, és kinevezése előtt egyetlen nappal maga Trump hallgatta meg, mert fontolgatta, hogy ismét őrá bízza a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetését.

Mueller irányítja azt a vizsgálatot, amelynek célja feltárni, hogy Trump kampánystábja összejátszott-e a választásokba beavatkozó Oroszországgal, illetve, hogy akadályozta-e Trump az igazságszolgáltatást.

Donald McGahn fehér házi jogtanácsos viszont az utasítás kézhezvételekor közölte, hogy nem ért egyet az elnökkel, és nem hajlandó arra kérni az igazságügyi minisztériumot, hogy mentsék fel a különleges ügyészt, inkább lemond. McGahn úgy gondolta, hogy Mueller menesztése katasztrofális következményekkel járna az elnökre nézve, és csak további kételyeket ébresztene azzal kapcsolatban, hogy a Fehér Ház akadályozza-e a vizsgálatot.

A jogtanácsos úgy vélte, hogy Trump maga egyedül nem fogja elmozdítani hivatalából Muellert, és az elnök le is tett szándékáról. McGahn régóta dolgozik a republikánusoknak, és Trump kampánycsapatának vezető jogásza volt.

A Fehér Ház nem kommentálta a The New York Times értesüléseit, később a svájci Davosban tartozkodó Trump viszont kijelentette, ez csak egy szokásos fake news, azaz hamis hír New York Times módra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vádat emelt az ügyészség a terézvárosi ingatlanügyekben

Vádat emelt az ügyészség a terézvárosi ingatlanügyekben

Álommeló a youtuberkedés? Egyre több gyerek és fiatal vágya

Álommeló a youtuberkedés? Egyre több gyerek és fiatal vágya

Rongálással is vádolják Pikó Andrásékat

Rongálással is vádolják Pikó Andrásékat

A kormány romaügyi biztosa kimondta: tízezer gyermek szenved Magyarországon

A kormány romaügyi biztosa kimondta: tízezer gyermek szenved Magyarországon

Elhalasztotta a Hankook rácalmási gyárának bővítését

Elhalasztotta a Hankook rácalmási gyárának bővítését

Tarlós a fogyatékkal élőkről: Félremagyarázás forog fenn

Tarlós a fogyatékkal élőkről: Félremagyarázás forog fenn