szerző:
MTI

A demokraták és a republikánusok dolgozták ki a bevándorlási problémák rendezéséről szóló újabb törvényjavaslatot, de Trumpnak ez sem tetszett. Továbbra is ragaszkodik például ahhoz, hogy a falépítés költségeiről törvény legyen.

Donald Trump amerikai elnök elutasította egy republikánus és demokrata párti törvényhozókból álló csoport kompromisszumos javaslatát a bevándorlási helyzet rendezésére.

A törvényjavaslat tervezetét Donald Trump elnök hétfő délelőtt még azelőtt elutasította, hogy beterjesztették volna a kongresszusban.

A javaslatot John McCain arizonai republikánus és Chris Coons, Delaware állam demokrata párti szenátora dolgozta ki. A terv szerint megadnák az amerikai állampolgárság megszerzésének lehetőségét azoknak a fiataloknak, akik 2013 óta az Egyesült Államokban élnek, és akiket gyermekként, illegális bevándorló szüleik hoztak az Egyesült Államokba, illetve ott nőttek fel.

Ők azok, akiket az előző elnök, Barack Obama által életre hívott DACA-program (Késleltetett Intézkedés a Gyermekkorban érkezettekért) véd a kitoloncolástól. A kétpárti tervezetben azonban nem szerepelnek a Donald Trump által megjelölt prioritások, például az úgynevezett láncbevándorlás vagy a vízumlottó gyakorlatának megszüntetése.

A törvénytervezet nem tesz említést arról sem, hogy a törvényhozók megszavaznák az amerikai-mexikói határon tervezett fal felépítésének költségét. Ehelyett tanulmányt készíttetnének a határbiztonsághoz szükséges intézkedésekről. A McCain–Coons-javaslat megnövelné az illegális bevándorlók helyzetének rendezésére szánt anyagi erőforrásokat is.

Donald Trump a Twitteren közölte: addig nem születhet megállapodás a DACA-fiatalok helyzetének rendezéséről, amíg a törvénytervezet nem foglalja magában a határvédelem, és a déli határon megépítendő fal költségeit. "Március 5-e gyorsan közeleg és úgy tűnik, a demokratákat nemigen érdekli a DACA. Tessék megállapodni" – fogalmazott az elnök, arra utalva, hogy március 5-ig szavazták meg a törvényhozók a kormány működéséhez szükséges költségeket, amelyeknek újbóli megszavazását a bevándorlás ügyében hozandó kompromisszumhoz kötött.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megkerülte a Napot a Tesla autója

Megkerülte a Napot a Tesla autója

Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Zombivá teszi a csigákat a fejükbe költöző féreg - undorító videóval!

Zombivá teszi a csigákat a fejükbe költöző féreg - undorító videóval!

Micsoda egybeesés – a robbanás után leállt több oroszországi nukleáris mérőállomás

Micsoda egybeesés – a robbanás után leállt több oroszországi nukleáris mérőállomás

Ezer ok miatt lehet aggódni azon, hogy belecsap-e a mennykő a világgazdaságba

Ezer ok miatt lehet aggódni azon, hogy belecsap-e a mennykő a világgazdaságba

Megérkezett a plugin hibrid Mercedes A-osztály

Megérkezett a plugin hibrid Mercedes A-osztály