szerző:
hvg.hu

Az amerikai napilap írásában Orbán nyugdíjasoknak szánt ajándékára, valamint az OLAF-jelentésre is kitér.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A The New York Times szerkesztőihez is eljutott Kósa Lajos eurómilliárdos botránya. A cikkben azt írják: a zavaros ügy miatt az ellenzék szerint Kósának visszavonulót kellene fújnia még a választások előtt. Ezután az eddig ismert részleteket taglalják, de a zavaros örökségügy kapcsán arról is beszámolnak, hogy Kósa beleegyezett abba: édesanyja 2,6 millió eurónyi ajándékot fogad el.

A lap megjegyzi, hogy az ügy miatt a Reuters is kereste Kósát, de nem tudta elérni, a Fidesz pedig egyszerűen nem reagált a lap kérdéseire.

A tekintélyes amerikai újság ugyanebben cikkben megemlíti az OLAF-jelentés által kirobbant Elios-botrányt, amelyben Orbán Viktor vejének egykori cégét vádolják csalással. Az írás a Fidesz hódmezővásárhelyi zakójáról is beszámol, továbbá arról, hogy Orbán a választások előtt osztogat ajándékot a nyugdíjasoknak.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!