szerző:
MTI

A szavazatok 89,4 százalékos feldolgozottságánál nincs már meg az önálló abszolút parlamenti többsége Törökországban a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) a vasárnapi előrehozott államfő- és parlamenti választáson a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által ismertetett részeredmény szerint.

Az AKP jelenleg a szavazatok 42,99 százalékán áll, ami 298 képviselői helyet  jelent.  A kormánypárt várható mandátumainak száma azután esett nagymértékben, hogy a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) túllépte a 10 százalékos parlamenti küszöböt és pillanatnyilag 10,75 százalékon áll, megszerezve 65 helyet az 550-ről 600 fősre bővülő törvényhozásban.

Az AKP és a vele pártszövetségben induló, nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) együttesen még mindig a szavazatok 54,27 százalékával és 347 képviselői hellyel rendelkezik a törvényhozásban. Az AKP elnöke, Recep Tayyip Erdogan államfő az elnökválasztási szavazatok 91,6 százalékos feldolgozottságánál továbbra is előnyben van. Jelenleg a szavazatok 53,16 százalékát tudhatja magáénak. Ha Erdogan a szavazatok több mint ötven százalékát meg tudja tartani, az államfőválasztás az első fordulóval véget ér és ő lesz a Törökországban életbe lépő elnöki rendszer első államfője.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Megakadályozható lenne a tömeges gyerekhalál Jemenben

Megakadályozható lenne a tömeges gyerekhalál Jemenben

Zavarta a rabok és hozzátartozóik közötti állandó kiabálás, agyonverték az idős budapesti férfit

Zavarta a rabok és hozzátartozóik közötti állandó kiabálás, agyonverték az idős budapesti férfit

Mire jut a nemzetbiztonsági bizottság a Gruevszki-ügyben? Élő videó a rendkívüli ülésről

Mire jut a nemzetbiztonsági bizottság a Gruevszki-ügyben? Élő videó a rendkívüli ülésről

Vucic: Gruevszki Röszkénél lépett be Magyarországra

Vucic: Gruevszki Röszkénél lépett be Magyarországra

A nap fotója: "a világ legrövidebb bicikliútja" Békéscsabán

A nap fotója: "a világ legrövidebb bicikliútja" Békéscsabán

Üti az MNB a magánszéfeket – 4 ezer milliárdot sejtenek bennük

Üti az MNB a magánszéfeket – 4 ezer milliárdot sejtenek bennük