szerző:
hvg.hu

Ilyen magas pozícióban lévő egyházi vezetőt még sosem marasztaltak el hasonló ügy miatt.

Egy év házi őrizetre ítélte egy ausztrál bíróság kedden Philip Wilson adelaide-i római katolikus érseket a newcastle-i bíróság gyermekmolesztálás eltussolása miatt. Wilsont hat hónap után helyezhetik feltételes szabadlábra – írja az MTI.

A 67 éves, kezdődő Alzheimer-kórban szenvedő Philip Wilson érsek a katolikus hierarchiában a világon a legmagasabb tisztséget viselő pap, akit pedofília eltussolása miatt elmarasztaltak.

Wilson tárgyalása áprilisban kezdődött, májusban találták bűnösnek, büntetését pedig kedden hirdették ki.

Az érseket két férfi azzal vádolta meg, hogy a hetvenes évek közepén, amikor még gyerekként ministráltak, elpanaszolták az akkor még segédpapként tevékenykedő Philip Wilsonnak, hogy egy másik pap, James Fletcher szexuálisan molesztálta őket, de ő nem tett semmit. Egyikük azt mondta, hogy gyónás közben mondta el ezt Wilsonnak, de a pap hazugsággal vádolta meg. Szemtanúk szerint Wilson kitessékelte őt a gyóntatófülkéből, és arra utasította, hogy megbánásból mondjon el tíz üdvözlégyet.

Wilson nem tagadta ugyan, hogy ismerte az egyik ministránst és családját, de azt mondta, nem emlékszik a panaszára. A másik ministránsról pedig azt mondta, hogy őt egyáltalán nem tudja felidézni emlékeiben.

James Fletcher római katolikus papot 2004-ben nyolc év börtönbüntetésre ítélték gyerekek ellen elkövetett, kilencrendbeli szexuális visszaélés miatt. A pedofil pap az ítélethozatal után két évvel a börtönben meghalt.

(Képünk illusztráció.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Száguldó hegyomlás lett a legújabb szupererős BMW X7

Száguldó hegyomlás lett a legújabb szupererős BMW X7

Térey János posztumusz kötete: mintha érezte volna a közelgő véget

Térey János posztumusz kötete: mintha érezte volna a közelgő véget

Az okostelefonok hat legnagyobb veszélye

Az okostelefonok hat legnagyobb veszélye

Gyengülhet Orbánék zsarolási potenciálja az EU-ban

Gyengülhet Orbánék zsarolási potenciálja az EU-ban

Nyolcvanmillió dolláros szerződésre mondott nemet a Boston kosarasa

Nyolcvanmillió dolláros szerződésre mondott nemet a Boston kosarasa

Németh Sándor: Lehet, 2 év múlva egy olyan fordulat fog történni, mint 2010-ben, csak fordítva

Németh Sándor: Lehet, 2 év múlva egy olyan fordulat fog történni, mint 2010-ben, csak fordítva