szerző:
MTI

Hozzávetőleg 1100 kilogramm kokaint foglaltak le Hollandiában, a drog egy Ecuadorból származó fagyasztott halszállítmány közé volt rejtve - közölte a holland rendőrség szombaton.

A hágai főügyészség arról is tájékoztatott, hogy a drogfogással összefüggésben hét gyanúsítottat vettek őrizetbe kábítószercsempészésért.

A drogszállítmány feketepiaci értéke 22 millió euró, vagyis 7 milliárd forint körül mozog.

A nyomozóknak egy bejelentést követően sikerült a kábítószercsempészek nyomára bukkanni.

A drogot már július 6-án fellelték a rotterdami kikötőben, azonban a rendőrség úgy döntött, hogy kivár, és nyomon követi a szállítmány útját, amely az Amszterdam melletti Zaandam városáig vezette el a hatóságokat. A razziát végül az észak-hollandiai város egyik raktárában hajtották végre, ahol a gyanúsítottakat is sikerült kézre keríteni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Meghalt Gallai Péter, a Piramis billentyűse

Meghalt Gallai Péter, a Piramis billentyűse

Most lényegében minden kiszivárgott a Huawei Mate 30 Próról

Most lényegében minden kiszivárgott a Huawei Mate 30 Próról

Magyarországon is elindult a Brexitre felkészítő kampány

Magyarországon is elindult a Brexitre felkészítő kampány

Terry Black a hétvégén még a hazatérésre készült

Terry Black a hétvégén még a hazatérésre készült

Megint trágyabűz terjeng Budaörsön

Megint trágyabűz terjeng Budaörsön

Pontot sem engedett ellenfelének a New England Patriots

Pontot sem engedett ellenfelének a New England Patriots