szerző:
Domány András
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A keleti politikában nincs egyetértés Varsó és Budapest között, mondta Jacek Czaputowicz.

A magyarok történelmi vereségként tekintenek a trianoni szerződésre, ezért tesznek bizonyos revizionista lépéseket – fejtette ki Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter a Sieci című konzervatív varsói hetilapnak adott interjúban.

„Itt a magyar és az orosz politika bizonyos fokig egybeesik. Számunkra ez veszélyes gondolat. Elvből ellenzünk minden területi revizionizmust.”

A lengyel olvasók számára nem kellett megmagyaráznia, hogy miért: Lengyelország a második világháború után jelentős területeket veszített ugyan, amelyeket a Szovjetunió 1939 szeptemberében elfoglalt – ezek ma négy utódállamhoz (Ukrajna, Belarusz, Litvánia, Oroszország) tartoznak –, de a nagyhatalmaktól nem kevésbé jelentős korábbi német területeket (Kelet-Poroszország, Pomeránia, Szilézia) kapott.

A külügyminiszter szerint hazájának jók a kapcsolatai Magyarországgal, és sok a közös érdek, főleg az Európai Unióban, de a keleti politikában nincs egyetértés: itt nem a magyar nézőpontot fogadja el Varsó, hanem az orosz agresszió fenyegetését érző balti államokét, Grúziáét, Ukrajnáét és Romániáét.

A januárban kinevezett miniszter állásfoglalása azért is jelentős, mert a kormányhoz közel álló lapban jelent meg, amelynek szerkesztői közismerten jó kapcsolatban vannak a kormánypárt elnökével, Jaroslaw Kaczynskival. A hetilap pedig 2016-ban, amikor a krynicai gazdasági fórumon „Az év embere” elismerésben részesítették Orbán Viktort, Kaczynskival párhuzamba állítva „az árral szemben úszó titánként” méltatta a magyar miniszterelnököt, aki példát adott a lengyeleknek „a balliberális média megtörésével”.

.

A borítóképen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter (j) és Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és az EU-csatlakozási tárgyalásokért felelős uniós biztos az Európai Unió külügyminisztereinek brüsszeli ülésén 2018. július 16-án.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szinte hihetetlen: 44 passz előzte meg a ManCity gólját - videó

Szinte hihetetlen: 44 passz előzte meg a ManCity gólját - videó

Elképesztő macskamúmiákat találtak Egyiptomban

Elképesztő macskamúmiákat találtak Egyiptomban

Több mint 30 százalékos szakápolóhiány van az egészségügyben

Több mint 30 százalékos szakápolóhiány van az egészségügyben

A NEAK szerint rémhír, amit honlapja adataiból olvastak ki, hogy hosszúak a műtéti várólisták

A NEAK szerint rémhír, amit honlapja adataiból olvastak ki, hogy hosszúak a műtéti várólisták

Gyászol a képregényvilág, meghalt Stan Lee

Gyászol a képregényvilág, meghalt Stan Lee

Hazám-díjat vehetett át Ráday Mihály

Hazám-díjat vehetett át Ráday Mihály