szerző:
hvg.hu

A rendőrség szerint szinte folyamatosan bántották a gondjaikra bízott gyerekeket.

Egy skót gyermekotthon 12 volt alkalmazottját – 11 nőt és egy férfit – tartóztattak le Skóciában, mert egy nyomozás kiderítette, hogy szexuálisan bántalmazták a gondjaikra bízott gyerekeket. A Smyllum Park nevű intézményt már több évtizede bezárták, de a bántalmazással kapcsolatos vizsgálat csak most zárult le.

A gyermekotthon 1864-től 1981-ig működött, ez alatt az idő alatt több mint 11 ezer gyerek fordult meg itt. A bezárás után nem sokkal megvádolták az alkalmazottakat, hogy gyerekeket bántalmaznak fizikailag és szexuálisan is.

A rendőrség kiderítette, hogy nem elszigetelt esetekről volt szó: az intézményben rendszeres volt az erőszak és a bántalmazás. A Smyllum Parkot a katolikus egyház működtette, a bántalmazással megvádolt alkalmazottak között apácák is vannak.

A BBC-nek a gyermekotthon egyik volt lakója azt mesélte, hogy még mindig félelmet és szorongást érez, ha az intézményre vagy az ott töltött évekre gondol.

Elmúltam 50 éves, de még mindig félek

– mondta a nő. A gyerekek tudtak róla, mi folyik az otthonban, de mivel féltek a rendszeres veréstől, senkinek nem mertek szólni. Ellen Flynn nővér, az intézményt egykor vezető apácarend vezetője azt nyilatkozta: megdöbbenve hallott a történtekről. hangsúlyozta: a rend elítéli az ilyen és ehhez hasonló cselekedeteket.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Nem kommentálja a Gruevszki-ügyet az Európai Bizottság

Nem kommentálja a Gruevszki-ügyet az Európai Bizottság

A kormány szerint Gruevszki különleges bánásmódot igényel, pedig nem terhes nő

A kormány szerint Gruevszki különleges bánásmódot igényel, pedig nem terhes nő

Ön hány százezret költ benzinre havonta? Mert a képviselője ennyit

Ön hány százezret költ benzinre havonta? Mert a képviselője ennyit

Akiben ilyen génmutáció van, annak emlékei nagyon erősek és alig felülírhatók

Akiben ilyen génmutáció van, annak emlékei nagyon erősek és alig felülírhatók

Csúnyán megleckéztette Belgiumot a svájci válogatott

Csúnyán megleckéztette Belgiumot a svájci válogatott

A nap fotója: busz, villamos és autók a budapesti kereszteződésben ragadva

A nap fotója: busz, villamos és autók a budapesti kereszteződésben ragadva