szerző:
hvg.hu

Clinton oxfordi beszédében azt mondta, Orbán Viktor és az általa kiépített "autokrácia" komoly veszélyt jelent az Unióra, hozzátette, a brit konzervatívok távol kerültek Churchill és Theatcher pártjának szellemétől, amiért nem szavazták meg a Sargentini-jelentést. A volt külügyminiszternek a magyar kormány azonnal megüzente, hogy "Soros!".

A brit toryk a Sargentini-jelentés ellen szavaztak az Európai Parlamentben, ezért Hillary Clinton komolyan felelősségre vonta a pártot kedden, derül ki a Guardian cikkéből.

A volt amerikai külügyminiszter Oxfordban tartott beszédében azt mondta: remélem, Európa ki fog állni a Kelet-Európa több országában is tapasztalt emberi jogtiprások ellen. Külön kiemelve Magyarországot és Törökországot. Azt mondta, az illiberális demokráciák csak látszatra demokráciák.

Hozzátette azt is, elszomorító, ahogy az Európai Néppárt egyes politikusai megvédték Orbán Viktor rendszerét a szavazáson,

beleértve a brit Torykat, akik ezzel nagyon messzire kerültek Churchill és Thatcher pártjának szellemétől.

Nagyon komoly veszélyt jelent az EU számára a keleti országokban terjedő autokrácia, legalább akkorát, mint a Brexit vagy a gazdasági válság, üzente Clinton.

A beszéd ezen részlete itt tekinthető meg:

A magyar kormányszóvivő, Kovács Zoltán nem hagyta szó nélkül az értékelést, sokadszor is megismételte, hogy szerinte Hillary Clinton egy bukott politikus, akinek vesztes kampányát Soros György is finanszírozta.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Játszótéren szaladgáló patkányokra panaszkodnak a IX. kerületi lakók

Játszótéren szaladgáló patkányokra panaszkodnak a IX. kerületi lakók

Demeter Márta: az adatok nem titkosak, legfeljebb a kormány titkolódzik

Demeter Márta: az adatok nem titkosak, legfeljebb a kormány titkolódzik

Magyar tévéfilm nyerte az Európa legjobbjának járó díjat

Magyar tévéfilm nyerte az Európa legjobbjának járó díjat

Videó: a Felcsút csodagólja a Fradi ellen

Videó: a Felcsút csodagólja a Fradi ellen

Tolatóradar: 500 millió forintnyi Maybachba botlottunk egy pesti tisztáson

Tolatóradar: 500 millió forintnyi Maybachba botlottunk egy pesti tisztáson

Hogyan lehetünk jobbak a munkánkban?

Hogyan lehetünk jobbak a munkánkban?