szerző:
MTI

Szakértői értékelések szerint újabb nyom köti össze Mohammed bin Szalmán szaúd-arábiai trónörököst Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolásával – írta a The New York Times (NYT)

A Hasogdzsi meggyilkolásával megbízott, 15 fős halálosztag egyik tagja, Maher Abdulazíz Mutreb a török hírszerzés által összegyűjtött hangfelvételek egyikén telefonon arabul azt mondja feljebbvalójának: "mondd meg a főnöködnek", hogy végrehajtottuk a megbízást – árulták el a felvételt ismerő források az amerikai lapnak.

Amerikai hírszerzők úgy vélik, hogy a "főnök" elnevezés a szaúdi trónörököst, Mohammed bin Szalmánt takarhatja. Szakértők szerint eddig ez az egyik legkomolyabb bizonyíték, amely összekapcsolja a koronaherceget a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán elkövetett gyilkossággal.

Török hírszerzők szerint a Mohammed bin Szalmán oldalán gyakran felbukkanó Mutreb a trónörökös egyik bizalmasával beszélhetett.

A felvételt többek között Gina Haspellel, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójával is megosztották a török illetékesek.

Bruce O. Riedel korábbi CIA-tiszt meglehetősen terhelő bizonyítéknak nevezte a hanganyagot, de amerikai hírszerzési és kormányzati tisztségviselők jelezték: az nem kezelhető perdöntő bizonyítékként. Amellett, hogy Szalmánt nem említették név szerint, előfordulhat, Mutreb tévesen hitte azt, hogy tőle érkezett a parancs Hasogdzsi kivégzésére – hívták fel a figyelmet.

Egy hétfői közleményben szaúdi tisztségviselők tagadták, hogy Mohammed bin Szalmán bármit is tudott volna az újságíró meggyilkolásáról. Hangsúlyozták, hogy a szaúdi titkosszolgálat tagjai is meghallgathattak a török fél birtokában lévő hangfelvételeket, de azokban nem hangzott el az idézett mondat.

A törökök birtokában több hangfelvétel lehet, és előfordulhat, hogy nem mindegyiket osztották meg mindenkivel – magyarázta a NYT.

©

Az Egyesült Államokba költözött, 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán, ahová azért ment, hogy a török menyasszonyával tervezett házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.

Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe. Az újságíró holttestét – szintén előre megfontoltan – a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Hatástalanították a budafoki bombát

Hatástalanították a budafoki bombát

Szelfit kért négy srác két rappertől, erre azok szétverték őket

Szelfit kért négy srác két rappertől, erre azok szétverték őket

14,5 milliárd forinttól eshet el Magyarország Donald Trump miatt

14,5 milliárd forinttól eshet el Magyarország Donald Trump miatt

4 évet kapott az autós, aki sms-ezett gyorshajtás közben és halálra gázolt egy motorost

4 évet kapott az autós, aki sms-ezett gyorshajtás közben és halálra gázolt egy motorost

Hihetetlen balesetet úszott meg egy autós, levelet írt a gyártónak

Hihetetlen balesetet úszott meg egy autós, levelet írt a gyártónak

Nem hallgatott tanácsadóira, és jól tette, így nyert választást

Nem hallgatott tanácsadóira, és jól tette, így nyert választást