szerző:
Nagy Gábor
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Két korszak határán vezette az Egyesült Államokat George Bush, és ezt jól csinálta.

Egy eltűnt világ utolsó amerikai elnöke volt a pénteken, 94 éves korában elhunyt George Bush. A hidegháború vége és a szovjet birodalom szétesése átmeneti korszakában képviselte a ma már nem jellemző realista józanságot. Politikai végzetét egy irreális ígéret kényszerű megszegése hozta el.

Természetesen soha nem magyarázták meg a vele kapcsolatban Magyarországon legtöbbet emlegetett momentum születését, amikor 1989 júliusában a Kossuth téren, zuhogó esőben George Bush amerikai elnök összetépte az előre megírt szövegét, és fejből beszélve köszöntötte a tömeget. Így nem tudni, az elkeserítő időjárás láttán a tanácsadói javasolták a hallgatóságot végképp megnyerő gesztust, vagy ő döntött a pillanat hevében – noha a rögtönzések soha nem voltak jellemzőek rá –, de a hivatali ideje alatt első alkalommal Magyarországra látogató amerikai elnökről ez maradt meg a fogadó ország emlékezetében.

©

Na meg az, hogy Bush mindent megtett azért, hogy hivatalos teendői mellett a formálódó ellenzék tagjaival is találkozzon. Hiszen kivételes történelmi pillanatban érkezett Budapestre, szűk négy héttel Nagy Imre újratemetése, és egy héttel Kádár János halála után. Akkor, amikor Magyarország a visszaszerzett szabadság mámorában készült a rendszerváltásra, így a Kossuth téri tömeg számára a jegyzetek nélkül beszélő, közvetlenül viselkedő Bush a hidegháború végének üzenetét hordozta. A ma már nehezen elképzelhető laza epizódokkal tarkított látogatás sikerében szerepet játszott, hogy a budapesti amerikai nagykövetség élén akkor az a Mark Palmer állt, aki a diplomácia merev szabályait sutba dobva segítette az átalakulást, nyíltan bizalmat mutatott az ellenzék iránt, s gondoskodott róla, hogy a Bushsal találkozó fiatalok között ott legyen az akkor még lázadó liberális korszakát – hitelesnek tűnő módon – élő Orbán Viktor is.

A helyi idő szerint péntek éjszaka, houstoni otthonában elhunyt George Herbert Walker Bush két korszak határán volt az USA első embere. A hidegháborút az elődje, Ronald Reagan nyerte meg, amikor a Szovjetuniót öngyilkos fegyverkezésbe hajszolta. A második világháború utáni megosztottság megszűnésének jutalmaként járó békeosztalékot viszont már utódja, a demokrata Bill Clinton arathatta le. Bush volt viszont az a fontos kapocs, amelyik a két korszakot, a két világrendet összekötötte. Elődje bombasztikus retorikáját mellőzve, a maga visszafogott stílusában kezelte a szovjet birodalom szétesése, az egykori szocialista országok rendszerváltása nyomán előállt helyzetet, majd a Szovjetunió összeomlását. A Berlini Fal leomlása után segített eloszlatni Margaret Thatcher brit kormányfő és Francois Mitterrand francia elnök félelmeit Németország újraegyesítésével kapcsolatban. Meghatározó leszerelési egyezményeket kötött Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárral, akivel személyesen is jó kapcsolatot alakított ki: Gorbacsov volt az egyik díszvendég Bush 80. születésnapján a gálavacsorán.

Bush pályaíve egyenesen vezetett az elnökségig. Az USA keleti partján, tehetős családba született, az apja bankár és szenátor volt. Bár a tengerentúlon formailag nem létezik arisztokrácia, Bush mégis azt az elvet képviselte, hogy a „nemesség kötelez”. Miután Japán megtámadta Pearl Harbort, s az USA belépett a második világháborúba, 18 éves fiatalemberként alig várta, hogy önkéntesként bevonulhasson. A légierő pilótájaként 1944 szeptemberében a Csendes-óceán térségében egy bombázó bevetésben találat érte a gépét, ami lezuhant, őt pedig egy tengeralattjáró mentette meg. A háború után közgazdasági diplomát szerzett, majd Texasba költözött, ahol sikeres üzletemberré vált az olajiparban. Elvette fiatalkori szerelmét, Barbara Pierce-t – ő az idén áprilisban hunyt el –, akivel hat gyerekük született (a második, Robin, 1953-ban, hároméves korában, leukémiában meghalt).

Bush volt az utolsó amerikai elnök, aki harcolt a második világháborúban – és egyáltalán szagolt puskaport. Bill Clinton többszöri halasztáskérelem és egy brit ösztöndíj segítségével, Donald Trump a csontkinövésére hivatkozva úszta meg a vietnami háborút, míg Bush elsőszülött fia, George W. Bush éppen az apja kapcsolatainak köszönhetően repülhetett odahaza a Texasi Nemzeti Gárda kötelékében a délkelet-ázsiai hadszíntér helyett (Barack Obama gyerek volt a vietnami háború idején).

Az 1960-as években lépett át a politikába, és 1966-ban szerzett mandátumot a washingtoni képviselőházban. Richard Nixon 1971-ben az USA ENSZ-nagykövetévé nevezte ki, 1974-ben pedig utódja, Gerald Ford Pekingbe küldte az amerikai képviselet vezetésére. A misszió ekkor még nem volt nagykövetség, hiszen Washington 1979-ig a magát Kínai Köztársaságnak nevező Tajvannal tartott fent hivatalos diplomáciai kapcsolatot. Busht 1976-ban a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának nevezték ki, s ugyan mindössze 357 napot töltött a posztján, sikeresen állította helyre a CIA titkos és illegális külföldi műveletei miatt megtépázott morálját. Ennek is köszönhető, hogy 1999-ben róla nevezték el a CIA központját a Washington melletti Langleyben.

Bush 1980-ban a párt centrumának képviselőjeként pályázta meg a republikánus elnökjelöltséget, de alulmaradt a konzervatív forradalmat meghirdető Reagannel szemben. A kampány során nem kímélte ellenfelét – tőle származik a Reagan ortodox szabadpiaci elképzeléseire aggatott vudu közgazdaságtan (voodoo economics) kifejezés –, a New Orleansban tartott konvención az utolsó pillanatban végül mégis ő lett az alelnökjelölt, mert Ford túl nagy hatalmat kért volna magának. Bush viszont lojálisan szolgált Reagan nyolc éve alatt, így 1988-ban könnyedén szerezte meg a republikánus elnökjelöltséget. Majd – gyakorlatilag Reagan harmadik, ideológiai túlfűtöttségtől mentes, törődőbb terminusát meghirdetve – az elnökválasztáson azóta nem látott fölénnyel győzte le a demokrata Michael Dukakist. Ezzel 1836 és Martin Van Buren után először tudta valaki az alelnöki posztot rögvest elnökire váltani az USA-ban.

Az elnöksége is sikerekkel indult, elsősorban külföldön. Panamában az amerikai csapatok – négy évtizede az első fontosabb külföldi hadműveletként, ami nem függött össze a Szovjetunióval és szövetségeseivel vívott hidegháborúval – megdöntötték a kábítószerkereskedelemmel is foglalkozó Manuel Noriega hatalmát, a diktátort pedig később Floridában elítélték. Amikor pedig 1990-ben Szaddám Huszein parancsára Irak lerohanta Kuvaitot, Bush – a reálpolitika képviselőjeként –, a megszálló csapatok kivonulását követelve, először aprólékos diplomáciai munkával koalíciót kovácsolt, majd az 1991 januárjában indított offenzívával kisöpörte az iraki csapatokat az olajban gazdag emírségből. Ugyancsak a reálpolitika elveit követve megállította az amerikai csapatokat, s nem döntötte meg Szaddám hatalmát, mert úgy gondolta, Irak összeomlásával felborulna a közel-keleti egyensúly is. Ez a megfontolás már nem gátolta meg a fiát, a 2000-ben az USA 43. elnökévé választott George W. Busht, hogy a 2003-ban indított háborúval végezzen Szaddámmal, és destabilizálja Irakot, illetve a régiót. A második Öböl-háború elindításában meghatározó szerepet játszott Dick Cheney, aki az az idősebb Bush védelmi minisztereként az elnök „puhaságának” tulajdonította, hogy 1991-ben a helyén hagyta az iraki diktátort.

Szaddám Kuvaitból való kifüstölése után – ami a CNN révén a világ első, gyakorlatilag élőben közvetített háborúja volt – Bush népszerűsége az eget verdeste, ezért a demokraták nagyágyúi (közte Edward Kennedy szenátor, John F. Kennedy öccse, vagy Mario Cuomo, New York állam kormányzója) úgy döntöttek, inkább várnak négy évet, s kihagyják az 1992-es elnökválasztást, mert ott csak kudarcot vallanának. Nem így gondolta Bill Clinton arkansasi kormányzó, aki meg is szerezte a demokrata elnökjelöltséget. Ahhoz azonban, hogy végül nyerjen is – úgy, mint ha egy vidéki magyar kisváros tehetséges és ambiciózus polgármestere jelentkezne be a miniszterelnöki posztra –, két tényezőre volt szükség.

Az (immár első) Öböl-háború sikerét gyorsan elhomályosította, hogy az USA recesszióba süllyedt, a gazdaságpolitikában tehetetlennek, a magas munkanélküliséggel küzdő amerikaiak iránt pedig – patrícius mivolta rossz mellékhatásának köszönhetően – érzéketlennek mutatkozó Bush gyorsan veszített a népszerűségéből. És megjelent a színen a politikában populista pojácaként viselkedő Ross Perot texasi milliárdos, aki – a Bush-családdal szembeni személyes ellenszenvétől is hajtva – folyamatosan támadta az elnököt. Az 1992-es választáson Perot a szavazatok 19 százalékát szerezte meg, de elektor egy sem jutott neki. Elnök pedig a voksok relatív többségével – abszolút többséget csak hazai pályán, Arkansasban szerezve – Clinton lett, aki az elektori kollégiumban fölényesen nyert.

Máig tart a vita arról, Bush vajon Perot miatt bukta-e el az esélyt az újrázásra, arról viszont semmi kétség nincs, hogy a vereségében kulcsszerepet játszott, hogy a költségvetés érdekében adóemelésre kényszerült. Az 1988-as republikánus konvención ugyanis kijelentette: „olvassatok a számról, nem lesznek új adók” (read my lips, no new taxes). Az azóta is minden politikus számára elrettentő leckeként szolgáló naiv ígéret – gazdaságpolitikailag ésszerű – megszegését 1992-ben még súlyosan büntették azok az amerikai szavazók, akik 2016-ban Trump minden hazugságára megrántották a vállukat.

©

Bush keserűen fogadta a vereséget – a kudarcot kudarcra halmozó elnöknek tartott demokrata Jimmy Carter óta az első volt, akinek, bár próbálkozott, nem sikerült újráznia –, és sokáig nem tudta titkolni a neheztelését Clintonnal szemben. Demokrata utódjával csak akkor békélt meg, amikor együtt kampányoltak a 2004-es ázsiai szőkőár, illetve a 2005-ös amerikai Katrina-hurrikán áldozatai érdekében. A viszonyuk idővel olyan szorossá vált, hogy Barbara Bush szerint a férje szinte az apja lett Clintonnak a fia születése előtt meghalt apja helyett.

Bush az idős korában is aktív maradt, amíg nem kényszerítette tolókocsiba a Parkinson-kór. A 80. születésnapját 2004-ben – három nappal azután, hogy ő mondta a gyászbeszédet Reagan temetésén – tandem ejtőernyős ugrással ünnepelte. Ezt öt és tíz évvel később is megismételte.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Botka: Szeged nemet mond a rabszolgatörvényre

Botka: Szeged nemet mond a rabszolgatörvényre

Betiltották az iPhone-okat Kínában, de az Apple kieszelt egy trükköt

Betiltották az iPhone-okat Kínában, de az Apple kieszelt egy trükköt

Letiltotta a Tumblr a pornót, visszakerült az App Store-ba

Letiltotta a Tumblr a pornót, visszakerült az App Store-ba

Rezsicsökkentés helyett áramütéssel felérő drágulást kaptak a vállalkozók az év végére

Rezsicsökkentés helyett áramütéssel felérő drágulást kaptak a vállalkozók az év végére

A kormány újra visszaüzent Brüsszelnek

A kormány újra visszaüzent Brüsszelnek

Valakinek már megvan a karácsonyi ajándéka - 432 milliós whisky

Valakinek már megvan a karácsonyi ajándéka - 432 milliós whisky