szerző:
hvg.hu

Megtörtént, amit Donald Trump kicsivel több mint egy hónappal ezelőtt kieszelt. És amit az összes nemzetbiztonsági tanácsadója ellenzett.

Úgy tűnik, Donald Trump megtartotta ígéretét, január 11-én pénteken az amerikai haderő megkezdte kivonulását Szíriából - ezt Sean Ryan, a katonai szövetség szóvivője jelentette be, de biztonsági okokra hivatkozva további részleteket nem árult el.

Trump december 19-én jelentette be, hogy kivonja a Szíriában harcoló, közel kétezer amerikai katonát, mert szerinte sikerült legyőzni a terrorszervezetet, így nincs az alakulatra a továbbiakban nincs szükség. Trump mindezt annak ellenére nyilatkozta, hogy több biztonsági tanácsadója is megpróbálta lebeszélni tervéről.

A The Washington Post sem ír cikkében arról, hogy a Közel-Keleten harcoló amerikai alakulatok közül hányan katonát vonnak ki első lépésben, illetve milyen terv alapján zajlik majd a csapatkivonás.

Trump döntése azért is meglepő, mert a szűk egy hónappal ezelőtt bejelentett intézkedés óta többször is módosított tervén: először azt mondta, 30 napon belül vonják ki az amerikai csapatokat Szíriából, aztán pedig úgy fogalmazott, a műveletnek nincs konkrét határideje.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Elrabolták az Esterházy Alapítványok vezetőjének anyját Ausztriában

Elrabolták az Esterházy Alapítványok vezetőjének anyját Ausztriában

Polgári robbanóanyag használata miatt jelentették fel a Momentum politikusát

Polgári robbanóanyag használata miatt jelentették fel a Momentum politikusát

Felújítják, két évre bezár a Király fürdő

Felújítják, két évre bezár a Király fürdő

Andy Vajna: Ez a film a szüleimnek lesz dedikálva – Nagyítás-galéria a Szabadság, szerelem forgatásáról

Andy Vajna: Ez a film a szüleimnek lesz dedikálva – Nagyítás-galéria a Szabadság, szerelem forgatásáról

Új közvilágítást kap a Városliget

Új közvilágítást kap a Városliget

Kézilabda-vb: így akár még ötödik is lehet a válogatott

Kézilabda-vb: így akár még ötödik is lehet a válogatott