szerző:
MTI / hvg.hu

A lap szerint azt vizsgálták, hogy Trump tudatosan vagy öntudatlanul dolgozott-e össze Moszkvával, illetve hogy az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, a gyanú az volt, hogy orosz érdekeket szolgál - szemlézi az MTI a New York Times-t.

A lap névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a vizsgálatot James Comey akkori FBI-igazgató 2017 májusi menesztése után indították el. A nyomozás a The New York Times szerint két szálon indult: az elhárítás azt vizsgálta, hogy Donald Trump tudatosan vagy öntudatlanul dolgozott-e Moszkva javára, a bűnügyi nyomozás pedig azzal foglalkozott, hogy Comey menesztésével az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást.

A lap szerint a vizsgálat nagyon rövid idő alatt "beolvadt" a Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottság vizsgálataiba, amelyek azt firtatják, történt-e összejátszás a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és oroszok között. Erre a bizottság eddig nem talált bizonyítékokat, Trump azon korábbi munkatársait, akiket elítéltek, más - elsősorban korábbi gazdasági bűncselekményeik - miatt vontak felelősségre.

Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő abszurdnak nevezte a lap állításait.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Tavaszias lesz a csütörtök

Tavaszias lesz a csütörtök

A közmédia kommunikációs igazgatója pár percre lement Hadházyékhoz, majd letiltotta a kép- és hangfelvételt

A közmédia kommunikációs igazgatója pár percre lement Hadházyékhoz, majd letiltotta a kép- és hangfelvételt

Kérdezés nélkül vitte a kormány a budai Palotanegyedet

Kérdezés nélkül vitte a kormány a budai Palotanegyedet

A Football Leaks fejét foghatták el Budapesten

A Football Leaks fejét foghatták el Budapesten

Tömegével lehet rendelni O1G-s tárgyakat Kínából

Tömegével lehet rendelni O1G-s tárgyakat Kínából

Majka egy időre visszavonul

Majka egy időre visszavonul