szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Massimiliano Fedriga négy napot töltött kórházban, már otthon lábadozik.

Bárányhimlővel kórházba került a kötelező védőoltások egyik legnagyobb kritikusa Olaszországban – adta hírül az Independent. Massimiliano Fedriga, a Matteo Salvini vezette szélsőjobboldali Liga egyik vezető politikusa korábban többször is élesen bírálta az olasz kormány döntését, amely 12 betegség, köztük a bárányhimlő ellen is kötelezővé tette a gyerekkori védőoltást.

A törvény, melyet egy 2017-es kanyarójárvány után vezettek be, kimondja, hogy a be nem oltott gyerekek nem mehetnek bölcsődébe vagy óvodába, a szüleik pedig kemény bírságra számíthatnak.

Fedriga a közösségi médiában jelentette be, hogy négy napot töltött kórházban megfigyelés alatt, de már otthon lábadozik.

A politikus korábban többször is arról beszélt, hogy nem lenne szabad erővel a szülőkre kényszeríteni, hogy oltassák be a gyerekeiket. Egy interjúban egyenesen „sztálinistának” nevezte a döntést. A Facebookon ugyanakkor azt írta: egyáltalán nem támogatja az oltásellenes mozgalmat, sőt ő maga is beoltatta a gyermekeit, viszont úgy érzi, hogy ehhez szövetséget kell kötni a családokkal, nem pedig rákényszeríteni őket egy ilyen döntésre.

Roberto Buroni, egy ismert olasz orvos, aki egy népszerű orvosi honlapot is vezet, azt írta, hogy az eset figyelmeztetés minden felnőttnek, hogy oltassa be magát.

„Kedves Elnök Úr, először is gyors gyógyulást kívánok. Nagyon örülök, hogy beoltatta a gyermekeit” – üzente.

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, milyen veszélyei lehetnek, ha valaki nem oltatja be magát.

„Fedriga úr, mint oly sok felnőtt, nem adatta be magának a védőoltást. Ha felnőttként megkapta volna, most teljesen egészséges lenne. Ha viszont megfertőzött volna egy terhes nőt, akkor sérült gyermek jönne világra, vagy abortuszt kellene végezni. Csak úgy lehet megelőzni az ilyen tragédiákat, ha mindannyian beoltatjuk magunkat” – írta.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Élet+Stílus

Mostantól féléves kortól beadható az influenza elleni védőoltás

Az influenza súlyos szövődményeinek leginkább kitett, két év alatti kisgyermekeket is be lehet oltani azt követően, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hat hónapos kornál húzta meg a Sanofi Pasteur új, négykomponensű oltásának alkalmazhatósági határát.

Egy sötét lyuk maradt az osztrák szélsőjobb újabb pofonba beleszaladó ex-vezérének

Egy sötét lyuk maradt az osztrák szélsőjobb újabb pofonba beleszaladó ex-vezérének

Bidennek sztráda, Trumpnak ösvény vezet a Fehér Házig

Bidennek sztráda, Trumpnak ösvény vezet a Fehér Házig

2,6 másodperc alatt 0-ról 100-ra, ezt tudja a 710 lóerős új Porsche

2,6 másodperc alatt 0-ról 100-ra, ezt tudja a 710 lóerős új Porsche