Orbán, Salvini és a haverok: marad a tagadás és a védekezés

Orbán, Salvini és a haverok: marad a tagadás és a védekezés

Utolsó frissítés:

Gyükeri Mercédesz Szerző:

Gyükeri Mercédesz
Gyükeri Mercédesz
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Színesebbé vált az EU újjáalakuló parlamentje, a nagy frakciók mellett komolyabb szerepet kaphatnak a kisebb pártcsaládok és az euroszkeptikus, szélsőséges erők is. Ám ez legfeljebb a tárgyalási taktikát változtatja meg, az irányt aligha.

Ahogy eddig, ezután is harcba indul majd Orbán Viktor, amikor Brüsszel vagy Strasbourg felé tart. Hiába ugyanis a mostani győzelem, az offenzíva helyett állandó védekezésre kényszerül majd, akár a Fidesz elnökeként, akár kormányfőként. Az Európai Parlament paradoxona ugyanis ez: a törésvonal nem a bal- és a jobboldal – vagy éppen, használjuk csak a Fidesz szólamait, a migrációt támogató és az azt ellenző erők – között húzódik, hanem az európai integrációt támogató, illetve az azt szétverni igyekvő erők között. És a vasárnapi eredményből világosan látszik: az euroszkeptikusok alulmaradtak az EU-párti erőkkel szemben.

©

Persze ez az Európai Parlament egészen más lesz, mint minden eddigi. Akármennyire is győztesként lengeti a kék zászlót a leginkább a hagyományos konzervatív erőket egyesítő Európai Néppárt vezetése, és elégszik meg lassan örökössé váló második helyével a baloldali S&D, kénytelenek szembesülni azzal, hogy a közvetlenül választott EP történetében először már ketten sem teszik ki az abszolút többséget a testületben. Vagyis minden korábbinál fontosabbá vált a liberális ALDE (velük az Európát belpolitikai kudarcai előli menekülőútként is használó francia államfővel, Emmanuel Macronnal) és a Zöldek, akik – mint azt a választás utolsó óráiban is világossá tette csúcsjelöltjük, Ska Keller – épp annyira tartják a frontot a klímaváltozás elleni küzdelemben és a környezetvédelemben, mint a jogállamiságért folytatott harcban.

És akkor négy név, amely bizonyítja, hogy Orbán Viktornak és a Fidesznek nem lesz sok keresnivalója ezen az oldalon.

1. Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje, akinek a biztos, harmincfős többséggel már a világon semmi szüksége nem lesz a levegőt rontó, rendszeresen a frakcióval ellentétesen szavazó, a pártcsalád vezetőit is nyíltan (mit nyíltan, óriásplakátokon) gyalázó Fideszre. Ha ráadásul még az Európai Bizottság elnöke is ő lesz – ha valami ezt megakadályozza, az nem Orbán Viktor ellenkezése lesz –, nyilván nem könnyíti majd meg a magyar miniszterelnök helyzetét. És ennek fényében a magyar kormány jelöltjének, Trócsányi Lászlónak sem jósolunk különösebben fontos pozíciót esetleg felállítandó bizottságában – nem mintha kaphatna elődjénél, Navracsics Tibornál jelentéktelenebb szerepet.

©

Orbán ráadásul diszkréten hallgat arról, hogy Weber még mindig a legjobb jelölt a számára a bizottság élén. Jean-Claude Juncker annyira kemény, a korábbi „bürokrata” szemlélethez képest politikusi attitűdöt honosított meg Brüsszelben a renitens kormányokkal szemben, amelyből akármilyen szinten visszavesz utódja, azzal gyengeséget fog mutatni. Ezt pedig a jelen helyzetben az EU nem engedheti meg magának – ezt Weber is tudja, még ha nem is látszik rajta. Tudja, hogy nem lehet új Brexit, nem lehet új euróválság, és meg kell akadályoznia az autokratikus fordulatokat is.

2. Frans Timmermans, az S&D csúcsjelöltje lassan belenyugszik, hogy az Európai Bizottság alelnöki pozíciója után elbúcsúzhat egy időre a brüsszeli testülettől. Ám arról aligha fog letenni, hogy a parlamentből szórja a magyar kormánnyal szembeni bírálatait. Nemcsak hetes cikkely szerinti eljárás van a világon, hanem lesz még vita az új költségvetésről, az EU-források szigorúbb ellenőrzéséről, az uniós energiapolitikáról és a szociálpolitikai koordináció erősítéséről is. A holland politikus pedig hangos ellenfél volt eddig, és egy olyan testületben, amelynek az erejét éppen a hangja adja, aligha fog hallgatni.

©

3. Guy Verhofstadt, a liberálisok vezéralakja – aki szintén volt már riogató kampányarca Orbánéknak – rutinos harcos a kormánnyal szemben. A mögötte álló ALDE frakciónál pedig kevés integrációpártibb erő van a parlamentben. Megerősödésük – a Macronnal felálló csoport 32-vel tudta növelni képviselői helyei számát, ezzel átlépte a százas határt a létszámuk – azért is felértékelte a szerepüket, mert velük együtt kényelmes többsége lehet a két nagy pártnak. Ennek azonban ára lesz – és az ár nem az, hogy vissza kellene venni az európai vívmányokból, hanem épp az ellenkezője.

©

4. Judith Sargentini. Jó, a Zöldek politikusa kakukktojás, hiszen ő a most felálló testületben már nem kért és kapott mandátumot, ám az általa összeállított, a magyarországi jogállamiság helyzetét elemző, az EP-ben nagy többsége által elfogadott jelentés – amely talán a legemlékezetesebb produktuma volt az elmúlt öt év parlamenti munkájának – olyan bélyeget égetett a Fideszre, amelynek a nyoma nem múlt el azzal, hogy most eggyel több képviselőt delegál a párt az EP-be. A zöld frakció ráadásul magához mérten megerősödött: 70 fős tagsága 18 új mandátumot jelent, vagyis csaknem negyedével nőtt a csoport, így még akkor is kemény ellenfélnek bizonyulhat, ha a frakció magyar politikusa, Jávor Benedek alighanem szintén elveszítette képviselői helyét.

©

A zöldek – és a többi EU-párti frakció – politizálása persze nem fog kimerülni abban, hogy a Fideszt bírálják, akármennyire szeretné ezt láttatni Orbán Viktor. Könnyen előfordulhat viszont, hogy bevetik a Brexit-tárgyalási taktikát az Orbánhoz hasonló, megerősödő euroszkeptikus erőkkel szemben: az állítást a tagadással szemben.

Az EU-ellenesek ereje ugyanis csak a tagadásban rejlik. És – megint csak cáfolva a miniszterelnököt – nem az értékek, hanem az együttműködés tagadásában. És ezzel megint csak visszaérünk ugyanoda: az EP és az EU előtti cél nem valamely politikai irányzat (netán Soros György) eszméinek előtérbe helyezéséről szól. Abból indul ki, hogy az országok többre juthatnak együtt, mint külön-külön, ehhez viszont mindenkinek tiszteletben kell tartania ugyanazokat a játékszabályokat.

A közös cél hiánya azonban nem az egyetlen akadálya annak, hogy a szélsőségek átvegyék a vezető szerepet az EP-ben. A franciáknál szűk előnnyel többséget szerző Marine Le Pennel igazából soha senki nem akart szóba állni (és viszont), Matteo Salvini Ligájának pedig – akármennyire igyekszik azt mutatni, hogy országa és Európa egységét a migráció feszíti szét – a legnagyobb baja az országa gazdaságát agyonnyomó államadósság, amely miatt folyamatos harcban áll Brüsszellel. És ami miatt folyamatosan védekezni kényszerül majd pártja és kormánya is – ebben valóban közös platformon lesznek Orbán Viktorral.

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.

Hozzászólások