szerző:
hvg.hu

Új nevet kap a liberális frakció az EP-ben.

Renew Europe néven fog összeállni az Európai Parlamentben a liberális képviselőcsoport – jelentették be. A frakcióban ott lesznek az eddig Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért – angol rövidítésével ALDE – néven politizáló pártszövetség tagjai, valamint Emmanuel Macron Köztársaság Lendületben nevű pártjának képviselői. Ebbe a frakcióba fog beülni Magyarországról a Momentum két képviselője is.

A Politico úgy tudja, francia kérésre hagyták ki az új névből a liberális szót, az ottani politikában ugyanis ezt gyakran szitokszóként használják. Chris Davies brit liberális képviselő azért hozzátette: még a képviselők közül is sokan a liberális frakció nevet fogják használni.

A csoport 110 képviselővel lesz jelen az EP-ben, azaz 41-gyel több mandátumot szereztek, mint 2014-ben. Ezzel az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója lesznek. A 110 képviselő közül 21 francia, 17 brit.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itt a tudományos válasz arra, tényleg rosszabb termékekkel etetnek-e minket a gyártók

Itt a tudományos válasz arra, tényleg rosszabb termékekkel etetnek-e minket a gyártók

15 600 forintba kerül ez a miniatűr számítógép, amire két 4K-s monitort is ráköthet

15 600 forintba kerül ez a miniatűr számítógép, amire két 4K-s monitort is ráköthet

A CineFesten debütál a Folyékony arany, Almási Tamás tokai aszúról készült filmje

A CineFesten debütál a Folyékony arany, Almási Tamás tokai aszúról készült filmje

Gyanús csomag miatt lezárták a Fehér Házat

Gyanús csomag miatt lezárták a Fehér Házat

Képeket posztolt Gulácsi Péter az újszülött kisfiáról

Képeket posztolt Gulácsi Péter az újszülött kisfiáról

Szúnyogcsípéstől feldagadt a háta egy 4 éves kisfiúnak

Szúnyogcsípéstől feldagadt a háta egy 4 éves kisfiúnak