szerző:
hvg.hu

Kirúgták azt a két rendőrtábornokot, akiknek az emberei kábítószert tettek Ivan Golunov táskájába.

Felmentett két rendőrtábornokot Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután beosztottjaik hamis bizonyítékok alapján próbálták rács mögé juttatni Ivan Golunov tényfeltáró újságírót.

Golunovot napokig tartották fogva, azzal a váddal, hogy nagy mennyiségű szintetikus drog volt a táskájában. Hamar kiderült, hogy a kábítószert a rendőrök rakták be oda – mire a kormány gyors kármentésbe kezdett. Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter bejelentette, hogy ejtik a vádakat, és kezdeményezte, hogy mentsék fel Andrej Pucskov vezérőrnagyot, Moszkva nyugati közigazgatási körzetének rendőrparancsnokát, valamint Jurij Gyevjatkin vezérőrnagyot, a belügyminisztérium kábítószer-ellenes részlege fővárosi ügyekben illetékes vezetőjét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Németh András Világ

Putyin ijesztő ellenállással szembesült, bele is zavarodott a rendszer

Komoly, valószínűleg sokáig ható következményekkel járó presztízsveszteséget szenvedett el a Vlagyimir Putyin államfő nevével fémjelzett oroszországi rendszer: a hatóságok néhány napig tartó fogva tartás után szabadon engedték Ivan Golunov oknyomozó újságírót, miután kiderült, a rendőrök rakták be az újságíró hátizsákjába az őrizetbevétel alapjául szolgáló kábítószert. Hullanak a fejek, átírják a törvényeket, és szabadulnak a hasonló módon rács mögé dugott áldozatok. Azért még sok politikai fogoly marad az országban.

„Köszönöm” – mondta Farkas Flórián, amikor az OLAF-vizsgálatról kérdezték

„Köszönöm” – mondta Farkas Flórián, amikor az OLAF-vizsgálatról kérdezték

Kevésbé termékenyek az egészségtelen étrendet követő fiatalok

Kevésbé termékenyek az egészségtelen étrendet követő fiatalok

Aki kutyát akar tartani Bécsben, tanfolyamot kell végeznie

Aki kutyát akar tartani Bécsben, tanfolyamot kell végeznie

Závada Pál: Sokkal mélyebbek a szorongásaink, mint a demokratikus értékrendünk

Závada Pál: Sokkal mélyebbek a szorongásaink, mint a demokratikus értékrendünk

52 ezren leszavaztak, érvényes lehet az előválasztás

52 ezren leszavaztak, érvényes lehet az előválasztás

A saját házának biztonsági kamerája buktatott le egy gyújtogatót

A saját házának biztonsági kamerája buktatott le egy gyújtogatót