szerző:
MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Üdvözlendő, hogy Ursula von der Leyen megválasztásával sikerült stabilitást teremteni, és a német elnök ambiciózus új kezdetet jelent Európa számára, az EU további demokratizálását ígérte, amiért az Európai Parlament (EP) továbbra is küzdeni fog – jelentette ki a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak adott interjúban szerdán Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) EP-frakcióvezetője.

A bajor politikus, az EPP korábbi jelöltje az Európai Bizottság élére, ismét sajnálatosnak nevezte, hogy a csúcsjelölti rendszer nem érvényesült. Úgy értékelte, hogy ez visszalépést jelent, de bizakodónak mutatkozott abban, hogy a parlament érvei a jövőben felülkerekednek. "Keményen kell küzdenünk azért, hogy elérjük a céljainkat" – húzta alá Manfred Weber.

Az Ursula von der Leyent támogató szűk parlamenti többséggel kapcsolatban közölte, hogy az egyáltalán nem gyengíti a megválasztott elnök pozícióját. "Megválasztották, és egy demokráciában az számít, hogy a képviselők többségét maga mögött tudja" – szögezte le Weber, aki pozitívumként említette, hogy az Európai Tanács ellenszavazat nélkül jelölte von der Leyent a posztra. Most az a kérdés, hogy ez az összhang a tartalmi kérdésekkel kapcsolatban is fennmarad-e a parlamentben és a tanácsban – hangoztatta Manfred Weber.

Szerinte központi kérdés, hogy miként lehet Európát emberközelibbé tenni, mert ebből az elmúlt hetekben hiány mutatkozott. Ezen a téren erős jelzésnek nevezte, hogy von der Leyen elmondta: támogatja, hogy az Európai Parlament kezdeményezhessen új jogszabályokat. Ezzel a joggal csak az Európai Bizottság rendelkezik az uniós intézmények közül, és a javaslatból csak akkor lehet jogszabály, ha az EP és a tagállami kormányok minisztereiből álló tanács is elfogadja. "Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az Európai Parlament egyenjogúvá váljon" – vélekedett a néppárti frakcióvezető.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sürgős műtétre szorul Jean-Claude Juncker

Sürgős műtétre szorul Jean-Claude Juncker

Helyben kifizette a pénzügyőröknek a 2,8 milliós bírságot egy cigicsempész

Helyben kifizette a pénzügyőröknek a 2,8 milliós bírságot egy cigicsempész

Pattanásig feszült a helyzet az olasz partoknál veszteglő mentőhajón

Pattanásig feszült a helyzet az olasz partoknál veszteglő mentőhajón

Románia kész befogadni Máltán kimentett menekülteket

Románia kész befogadni Máltán kimentett menekülteket

Tedd le! Tedd le te! – Itt a Jófiúk hosszú előzetese

Tedd le! Tedd le te! – Itt a Jófiúk hosszú előzetese

Melegebb idő lesz a hosszú hétvégén

Melegebb idő lesz a hosszú hétvégén