szerző:
hvg.hu

Fiatal férfiak egy csoportja széttépte és az utcán égette el a szivárványos zászlót.

Összecsaptak a rendőrökkel a Pride ellenzői Lengyelországban. Bialystok városában először tartottak melegek felvonulást, amelyen mintegy félezren vettek részt erős rendőri fedezet kíséretében.

A menetnek megpróbálta útját állni fiatal férfiak egy csoportja, és szóban gyalázta annak résztvevőit, majd palackokkal kezdte dobálni a rendőröket. Utóbbiak könnygázt vetettek be, és több rendbontót őrizetbe vettek.

A rendőrség közlése szerint egyikük azért került rács mögé, mert kicsavart egy szivárványos zászlót egy felvonuló kezéből.

A Twitteren több szemtanú is azt írta, hogy volt, akit megvertek az ellentüntetők, bántalmazták az újságírókat is, valamint széttépték és elégették a szivárványos zászlót.

Lengyelországban a héten az okozott botrányt, hogy egy lengyel konzervatív hetilap „melegmentes övezet” feliratú matricákat osztogatott olvasóinak a lap mellé. Az akció ellen az amerikai nagykövet is tiltakozott, Varsó polgármester-helyettese pedig az ügyészséghez fordult.

(Címlapképünk illusztráció.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sört és hangrendszert rejtegettek a lovaskocsijukban az amisok - elszaladtak a rendőrök elől

Sört és hangrendszert rejtegettek a lovaskocsijukban az amisok - elszaladtak a rendőrök elől

A keresztény szexshop a keresztény értékeket védelmében nem tesz pornót a kirakatba

A keresztény szexshop a keresztény értékeket védelmében nem tesz pornót a kirakatba

A debreceni polgármester elismerte, hogy a milliós tandíjú magániskolába jár a lánya

A debreceni polgármester elismerte, hogy a milliós tandíjú magániskolába jár a lánya

Gyorsan bíróság elé állítják a nőt, aki három kismacskát ásott el élve

Gyorsan bíróság elé állítják a nőt, aki három kismacskát ásott el élve

Egyszerűen nem éri meg energiatakarékosra cserélni a háztartási gépeket

Egyszerűen nem éri meg energiatakarékosra cserélni a háztartási gépeket

Szoboszlai gólt szerzett első Bajnokok Ligája-meccsén

Szoboszlai gólt szerzett első Bajnokok Ligája-meccsén