szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A polgári védelem arra szólította fel a közelben élőket, hogy elővigyázatosságból ne nyissanak ablakot, és ne tartózkodjanak a szabad levegőn.

Felrobbant egy petrolkémiai üzem a kelet-spanyolországi Tarragona városa közelében kedden. A hatóságok közlése szerint egy halálos áldozata és legkevesebb négy sérültje van a robbanásnak. A helyszínre nagy erőkkel kivonuló tűzoltóktól származó első információk szerint az egyik sérült állapota súlyos. Egy eltűnt személyt még keresnek.

A halálos áldozatra nem a gyár területén, hanem egy közeli házban bukkantak, amely részben beomlott, feltételezhetően a robbanás erejétől.

A külterületen található gyárat kora este óriási robbanás rázta meg, ezt követően lángok csaptak fel az épületből és feketén gomolygó füst, amit kilométerekről is látni lehet. Az oltási munkálatok továbbra is tartanak.

A polgári védelem arra szólította fel a közelben, La Canonge és Vila-Seca településen élőket, hogy elővigyázatosságból ne nyissanak ablakot, és ne tartózkodjanak a szabad levegőn. Később azt közölték: a levegőbe került anyagok nem mérgezők, viszont irritálhatják a nyálkahártyát és hányingert okozhatnak.

A robbanás okát egyelőre nem tudni pontosan. Az üzemben nagy mennyiségben állítanak elő etilén-oxidot, amelyet egyebek mellett fagyállókban, oldószerekben, festékekben, műanyag termékekben alkalmazott propilén-glikol készítésénél használnak.

A környéken időközben helyreállt az átmenetileg felfüggesztett vasúti közlekedés és korlátozott autóforgalom is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!