Világ

Irak: erősödő síita ellenállás az amerikai "megszállás" ellen

Síita vezetők az amerikai megszállás elleni békés szembeszegülésre szólították fel híveiket hétfőn Kerbelában, a síiták nagy évi zarándoklatán. Muktada al-Szadr vallási vezető szerint a tiltakozások eredménytelensége esetén az ellenállás más formáit is fontolóra veszik. Előzőleg síiták ezrei tüntettek az iraki fővárosban amiatt, hogy amerikai katonák állítólag őrizetbe vették egyik, az amerikai "megszállás" ellen ágáló vallási vezetőjüket.

Világ

Irak: megkezdték az amerikai légierő kivonását a térségből

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter és Richard Myers tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szerint az iraki háborúnak még nincs vége. Ennek ellenére a légierő és a haditengerészet megkezdte erői egy részének kivonását a térségből. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csaknem tízezer, az Egyesült Államokban élő irakit kérdezett ki olyan értesülések reményében, amelyek segíthetnek elhárítani egy esetleges terrortámadást.

Világ

Libanon: megalakult az új kormány

Rafik Hariri libanoni kormányfő csütörtökön megalakította új, 30 miniszterből álló kormányát. Az új kabinet sorrendben már a harmadik Emile Lahud libanoni államfő elnöksége alatt.

Világ

Oroszország: megöltek egy ellenzéki képviselőt

Moszkvában egy merénylő csütörtökön két lövéssel megölte Szergej Jusenkovot, az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma képviselőjét, a Liberális Oroszország párt társelnökét.

Világ

EBESZ, EU: nem jogsértő a szerbiai rendkívüli állapot

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európai Unió (EU) véleménye szerint az öt hete tartó szerbiai rendkívüli állapot során a hatóságok nem éltek vissza helyzetükkel. Zoran Zsivkovics kormányfő szerint az intézkedést várhatóan a jövő héten oldják fel.

Világ

Lipcse 2012: kifizetődő-e a politikai korrektség?

A Német Olimpiai Bizottság (NOK) hétvégi ülésén úgy döntött, a 2012-es nyári olimpia megrendezésére kandidáló német városok közül egy volt NDK-s város, Lipcse pályázatát támogatja a 2005-ös nemzetközi kiválasztáson. A Németországot meghökkentő választás mögött sokan politikai döntést sejtenek, s bár a határozathozatal előtt a pályázók össznemzeti támogatást ígértek a későbbi győztesnek, a rendkívüli ülés után néhány nappal jónéhány szkeptikus hangvételű nyilatkozat is elhangzott a keletnémet csodasikerről.

Világ

Szíria és a washingtoni héják

Szíria - annak dacára, hogy titkosszolgálata Amerika fontos szövetségese a terrorizmus elleni harcban - Irak után könnyen válhat a Közel-Kelet rendbetételére magát rászánó Egyesült Államok újabb célpontjává, vélték egyes elemzők. Csakhogy Colin Powell amerikai külügyminiszter a már-már újabb háborút vizionáló várakozásokat lehűtve bejelentette: Washington gazdasági szankciók bevezetését fontolgatja Szíriával szemben, ám nem tervezi megtámadni az országot (sem Iránt). Ön szerint a közeljövőben fokozódik vagy enyhül a feszültség az Egyesült Államok és Szíria között?

Világ

EU: központi szerepet az ENSZ-nek Irak újjáépítésében

Az Európai Unió athéni tanácskozásán elfogadták az EU görög elnöksége által előterjesztett javaslatot, amely szerint az ENSZ-nek "központi szerepet" kell játszania Irak újjáépítésében. A javaslat azt is megerősíti, hogy Brüsszel is "jelentős szerepet kíván betölteni" az ország életének helyreállításában.

Világ

The Times: Huszeinért Szíriába is bemennének az amerikaiak

A londoni The Times értesülése szerint az amerikai hadsereg különleges egységei Szíriába is bemennének Szaddám Huszein után, ha a megbuktatott iraki elnöknek ott lelnének a nyomára; a kiszivárogtatott tervet brit katonai illetékesek máris élesen bírálták. Közben Irakban amerikai katonák - a fosztogatások megelőzése végett - megkezdték az iraki bankok kiürítését.

Világ

Földrengés Kína északnyugati részén

A Richter-skála szerint 6,6 erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint csütörtök reggel Kína északnyugati részét. A földmozgás epicentruma a Pekingtől 1700 kilométerre nyugatra fekvő Csinghaj tartományban volt, ahol elsősorban tibetiek élnek.

Világ

Brit tisztek vettek részt északír katolikusok likvidálásában

A korábbi északír rendfenntartó karhatalom (RUC) és a brit hadsereg egyes hírszerző tisztjei a nyolcvanas években összejátszottak a tartomány legnagyobb britpárti protestáns félkatonai szervezetével (UDA) vezető katolikus személyiségek meggyilkolására - áll abban az új jelentésben, amelyet Sir John Stevens londoni rendőrfőnök, a legmagasabb rangú brit rendőrtiszt állított össze.

Világ

Washington: az ENSZ oldja fel az Irak elleni szankciókat

A Fehér Ház szerdán azzal a felhívással fordult az ENSZ-hez, hogy oldja fel az Irak elleni gazdasági büntetőintézkedéseit "most, miután az iraki nép felszabadult". Brit elemzők szerint a korábban várt néhány hónap helyett néhány héten belül megjelenhet a piacon az iraki olaj, és az ország kivitele az év végére elérheti a napi 2,5 millió hordót.

Világ

Magyarország aláírta az EU-csatlakozási szerződést

Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter szerdán aláírta Magyarország EU-csatlakozási szerződését az athéni Akropolisz lábánál fekvő Attalosz oszlopcsarnokban. A kormányfő szerint a bővítéssel "régi adósságát törleszti a sors, törleszti Európa és törlesztjük magunkkal szemben mi, magyarok". A dokumentum, amelyet mind a 15 jelenlegi és a 10 leendő tagállam vezetői elláttak kézjegyükkel, az EU történetének legnagyobb arányú bővítését pecsételi meg. Az athéni csúcson Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Spanyolország közös nyilatkozatot adott ki az ENSZ iraki szerepvállalásának fontosságáról.

Világ

Szaddám Huszein, az európai diktátor

A brit-amerikai erők által alighogy megdöntött, Szaddám Huszein vezette iraki diktatúra nem speciálisan arab, vagy az iszlám vallásban gyökerező rendszer volt; sokkal inkább európai import a negyvenes évekből - állítja az amerikai Princeton Egyetem Közel-Kelet-professzora.

Világ

Bagdadban elfogták Abu Abbász palesztin terroristavezért

Titkosszolgálati értesülések alapján fogták el amerikai kommandósok Bagdad külvárosában Abu Abbász szélsőséges palesztin vezetőt és több harcostársát. Az Abbász vezette Palesztinai Felszabadítási Front (PLF) harcosai 1985. októberében térítették el az olasz Achille Lauro tengerjárót a Földközi-tengeren, fedélzetén 450 személlyel, és megölték az egyik utast; az olasz kormány kérni fogja a palesztin vezető kiadatását.

Világ

Rohamosan nő a SARS-fertőzöttek száma

Az Egészségügyi világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint a heveny légúti tünetegyüttesben (SARS) meghaltak száma szerdán elérte a 155-öt, miközben Hongkongban már három újszülöttön is mutatkoztak a rejtélyes kór jelei. Húsz országban több mint 3300 beteg szenved az atípusos tüdőgyulladástól, a fertőzések csaknem felét Kínában jegyezték fel.

Azt hitték a rendőrök, bajban van a sofőr, de egészen más kép fogadta őket

Azt hitték a rendőrök, bajban van a sofőr, de egészen más kép fogadta őket

Százezrek tüntetnek Hongkongban, a szomszédos Sencsenben pedig gyakorlatoznak a katonák

Százezrek tüntetnek Hongkongban, a szomszédos Sencsenben pedig gyakorlatoznak a katonák

Meghalt Török Zsolt aradi hegymászó

Meghalt Török Zsolt aradi hegymászó

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

John Travolta és Jimmy Fallon megpróbálta eldönteni, melyikük a jobb Travolta

John Travolta és Jimmy Fallon megpróbálta eldönteni, melyikük a jobb Travolta

Tengerbe dobta halott utastársait, így hánykolódott 11 napig a nyílt vízen

Tengerbe dobta halott utastársait, így hánykolódott 11 napig a nyílt vízen

És akkor kiderült, mi is az igazság a magyar gazdaságról

És akkor kiderült, mi is az igazság a magyar gazdaságról

Egy kis kínai mobilgyártó állítja: jobb ujjlenyomat-olvasója van, mint a Samsungé

Egy kis kínai mobilgyártó állítja: jobb ujjlenyomat-olvasója van, mint a Samsungé

Ez ám a gólyahír: hét kisgólya nőtt fel egy fészekben

Ez ám a gólyahír: hét kisgólya nőtt fel egy fészekben

Sztrájkolhatnak-e a fogorvosok úgy, hogy nem is sztrájkolnak?

Sztrájkolhatnak-e a fogorvosok úgy, hogy nem is sztrájkolnak?

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

A címlapról ajánljuk