szerző:
Ballai Vince
Tetszett a cikk?

Március 31-ig egy sor megújuló energiás vállalást kell teljesítenie a kormánynak ahhoz, hogy biztosan hozzájusson az uniós helyreállítási és ellenállóképességi terv keretében rendelkezésre álló, de egyelőre befagyasztott 5,8 milliárd eurós támogatáshoz. Pár nap maradt arra, hogy a kormány bemutassa, társadalmi egyeztetésre bocsássa és hatályba léptesse például a szélerőművek engedélyezését, a napelemes kiserőművek hálózati betáplálás tiltásának felülvizsgálatát, és a megújuló erőműves beruházások jóváhagyásának egyszerűsítését.

Egy hete maradt a kormánynak arra, hogy a szavakon kívül is bizonyítsa, valóban szeretne hozzájutni az Európai Unió által megítélt, ám egy sor feltétel teljesítéséhez szabott, összesen 5,8 milliárd eurós támogatáshoz.

A vállalások között számos más elem mellett hangsúlyos szerepet kaptak a megújuló energia elterjedését segítő intézkedések. Összeszedtük, hogy csak ezen a téren miket kellene a kormánynak teljesíteni ahhoz, hogy nyíljon a pénzcsap, mit kommunikáltak róla, és konkrétan milyen intézkedéseket hoztak meg.

Vállalt intézkedés – szélerőművek

Életbe lép a szélenergia terjedését ellehetetlenítő, „szükségtelen korlátozásokat” eltörlő jogszabály, vagyis engedélyezik a szélerőműveket, eltörlik a teljesítményükre és magasságukra vonatkozó korlátozásokat, a településektől meghatározott védőtávolságot számottevően lecsökkentik, az új előírás nem haladhatja meg az európai referenciaértékeket és legjobb gyakorlatokat.

Mit mondtak róla?

Hogy érkezik a jogszabály, erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt már február, majd március elején, majd Lantos Csaba energiaügyi miniszter is jelezte több interjúban, legutóbb a múlt héten. Részletek ugyanakkor még nem ismertek, Gulyás március elején arról beszélt, hogy várhatóan egy kilométer körüli lehet majd az új védőtávolság.

Mit tettek eddig?

Nem látható. Egyelőre semmiféle idevágó jogszabálytervezet nem ismert, pedig a tervben vállaltak értelmében a jogszabályokról azok elfogadása előtt nyilvános konzultációt kell tartani, és párbeszédet folytatni a helyi hatóságokkal.

Itt a várva várt fordulat a szélenergiában Magyarországon, de így is lehetnek még buktatók

Március végétól megszűnik páriának lenni itthon a szélenergia, ezt, bár a részletek taglalása nélkül, de már a kormányinfón is bejelentették. Az viszont még kérdéses, milyen gyorsan fogják a szélerőművek tiszta és olcsó energiával ellátni Magyarországot, amely meglehetősen lemaradt ezen a területen az elmúlt évek tiltása nyomán.

Vállalt intézkedés – szélenergiás speciális körzetek

Életbe lép az a jogszabály, amely olyan célterületet jelöl ki, ahol egyszerűsített engedélyezési eljárások mellett lehet szélturbinákat telepíteni, például 10 százalékkal rövidebb ügyintézési határidővel. Ezeknek kötelezően ki kell terjedniük azokra a térségekre, ahol a szélteljesítmény-sűrűség eléri az 500 watt/négyzetméteres értéket 150 méteres magasságban.

Mit mondtak róla?

Ezzel kapcsolatban csak Lantos Csabát tudjuk idézni, aki múlt heti interjújában jelezte, lesznek szélkerekek, de „nem mindenütt az országban, és nem komplett erdők”. (Ez alapján akár valamiféle további korlátozásra is lehet gondolni.)

Mit tettek eddig?

Nem látható. Egyelőre idevágó jogszabálytervezet nem ismert, pedig a vállalások értelmében a jogszabályokról azok elfogadása előtt nyilvános konzultációt kell tartani, és párbeszédet folytatni a helyi hatóságokkal.

Vállalt intézkedés – naperőművek egyablakos engedélyezése

Életbe lép az a jogszabály, ami megteremti a 0,5 megawatt feletti beépített kapacitású (tehát a háztartási méretű kiserőműveknél nagyobb, ipari méretű) nap- és szélerőművek építési és környezetvédelmi engedély integrált elbírálásának, illetve az egyablakos ügyintézés lehetőségét, leegyszerűsíti a folyamatot, és 75 napban maximálja az elbírálás határidejét.

Mit mondtak róla?

Ezzel kapcsolatban konkrétan nem hangzottak el nyilatkozatok, de az energiaügyi miniszter többször is beszélt finomhangolásról a napelemes kiserőművekkel kapcsolatban.

 

Lantos Csaba
Veres Viktor

Mit tettek eddig?

Nem látható. Egyelőre nem ismert idevágó új jogszabálytervezet.

Vállalt intézkedés – csak egy regisztráció, és telepíthető a napelem

Hatályba lép az a jogszabály, amely megteremti a lehetőségét, hogy egyszerű regisztrációval elindulhasson egy legfeljebb 0,8 kilowatt beépített teljesítmény (jellemzően háztartási méretű kiserőmű) telepítése és üzembe helyezése – beleértve a hálózatra csatlakozást is –, két hónapban maximált engedélyezési határidővel.

Mit mondtak róla?

Konkrétan ezzel kapcsolatban nem hangzottak el nyilatkozatok, de az energiaügyi miniszter többször is beszélt finomhangolásról a napelemes kiserőművekkel kapcsolatban.

Mit tettek eddig?

Nem látható. Idevágó jogszabálytervezet egyelőre nem ismert.

74 milliárdból fejleszti hálózatát az E.On, hogy minél több napelemes termelő csatlakozhasson

Miközben a napelemes rendszerre pályázók csalódottak és sorra mondják vissza pályázataikat a kormány múlt heti döntése nyomán, mások az utolsó pillanatokat is kihasználják, hogy még be tudják adni csatlakozási igényeiket, mielőtt ellehetetlenítik a hálózathoz való csatlakozásukat.

Vállalt intézkedés – átláthatóbb csatlakozási feltételek a megújulóenergiás termelők számára

Átláthatóbbá teszik a megújulóenergiás erőművek hálózati csatlakozásának feltételeit, legalább hathavonta közzéteszik a befogadott és elutasított csatlakozási kérelmek követelményeit, azok indoklását, valamint rendszeresen tájékoztatnak a hálózati beruházások eredményeként létrejövő új csatlakozási lehetőségekről.

Mit mondtak róla?

Semmi konkrétumot, a legközelebbi idevágó nyilatkozatok arra vonatkoztak, hogy zajlik a hálózatfejlesztés. Lantos Csaba már idézett nyilatkozata alapján összesen 160 milliárd forint értékben indultak hálózatfejlesztési beruházások.

Mit tettek eddig?

Elindultak a fejlesztések, az E.ON például 74 milliárdot költ hálózatfejlesztésre a következő években. A konkrét jogszabálytervezettel ugyanakkor még adós a kormány.

Vállalt intézkedés – a napelemstop felülvizsgálata

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hathavonta regionális alapon felülvizsgálja a háztartási méretű kiserőművek hálózati betáplálását tavaly október végétől korlátozó átmeneti intézkedést (amit legkésőbb 2024 végéig el is kell törölni), és ahol a hálózati feltételek megfelelőek – akár csak egyes régiókban – ott ismét lehetővé teszik a hálózati betáplálást.

Mit mondtak róla?

Zajlik a hálózatfejlesztés, és már idén lesznek olyan térségek, ahol alkalmassá válik a hálózat arra, hogy a napelemesek betáplálják az általuk megtermelt villamosenergiát – az E.Onnál legalábbis biztosan – és Lantos Csaba is beszélt erről, kijelentve, hogy “azon dolgozunk, hogy felülvizsgáljuk, hol és milyen ütemezésben lehet finomhangolni, fokozatosan feloldani az ideiglenes korlátozást.”

Mit tettek eddig?

Elindultak a fejlesztések, a konkrét jogszabálytervezettel ugyanakkor még adós a kormány.

Már csak pár nap, és a kormánynak meg kell mondania, mi lesz a napelemstoppal

Az utolsó engedélyezési rohamnak köszönhetően még van munkájuk a napelemes cégeknek, a kormánynak március végéig kell nyilatkoznia, hogyan fogja újra fölengedni a háztartási szolárrendszereket a hálózatra. A lakások energetikai korszerűsítésére a napelemeken kívül mindenesetre vannak más módszerek is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!