Hamarosan kalapács alá kerül Moszkvában Bonaparte Napóleon levele, amelyet 1796. június nyolcadikán írt első feleségének, Joséphine császárnénak. A levél március 4. Gelosz moszkvai aukciós házban kerül kalapács alá. Kikiáltási ára 50 ezer dollár, azaz 10,6 millió forint.
"Nyitva áll a lelkem az örömre" - kezdi levelében Bonaparte Napóleon, aki Milánóból írt Párizsban tartózkodó hitvesének. A becses dokumentum egy moszkvai asszony tulajdona, aki édesapjától örökölte a levelet. (A volt szovjet frontharcos a második világháború után Európából hozta haza az iratot.)
Joséphine Tascher de la Pagerie egy elszegényedett arisztokrata tengerésztiszt legidősebb lánya volt. Tizenöt évesen került Franciaországba, s egy évvel később a feltűnően szép lány férjhez ment Alexandre de Beauharnais-hez, a rajnai hadsereg tábornokához, akivel Párizsba költözött.
A házaspárnak egy fia és egy lánya született, de nem sokáig éltek együtt, bár nem váltak el. A jakobinusok Alexandre de Beauharnais, a forradalmi hadsereg tábornokát 1794-ben lefejezték, Joséphine pedig halálos ítélete végrehajtását várta a börtönben.
A thermidori puccs (1794. július 27.) végett vetett a terrornak, Joséphine kiszabadult, s hamarosan a párizsi társasági élet középpontjába került. Ekkor harminchárom éves volt, hat évvel idősebb Bonaparténál, aki a korkülönbség ellenére fülig beleszeretett az asszonyba, és 1796 márciusában nőül vette. 1809-ben váltak el - olvasható a NEWSru, című orosz hírportálon.
Kalapács alatt Napóleon levele
A Joséphine császárnénak írt levél kikiáltási ára 50 ezer dollár, azaz 10,6 millió forint - írja a NEWSru, című orosz hírportál.
Érkezik az uniós pénz a magyar energetikának: mire lesz ez elég?
A május végén felszabadított uniós pénzekből másfél milliárd euró jut a helyreállítási alapból az energetikára. A miniszter első magyarázatai nem igazán egyértelműsítették, voltaképpen mire és kihez is érkezhet majd ez az összeg. Megpróbáltuk megfejteni.
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Nem azért hozunk be külföldről munkaerőt, mert olcsóbb lenne, hanem mert magyar nincs – mondta a cégcsoport ügyvezető igazgatója.
Lesz bármi értelme a foci-vb első két hetének?
Azt, hogy tényleg rossz-e ez, azt néhány korábbi létszámbővítés és furcsa lebonyolítás példáján érdemes megnézni.