Hírlevél
 • 
Bejelentkezés
 •   •  twitter •  RSS Hírcsatornák

Sikerrel törölték a kísérleti egerek emlékeit

2008. október 27., hétfő, 10:27 • Utolsó frissítés: 2008. október 27., hétfő, 11:12
Szerző: MTI


Amerikai kutatóknak sikerült kitörölniük kísérleti állatok egyes meghatározott emlékeit. "Az emlékezet célzott kitörlése már nem csupán a sci-fi történetek része" - olvasható a georgiai (USA) orvosi főiskola kutatóinak tanulmányában, amely a Neuron című szaklapban jelent meg.

Joe Tsien és kollégáinak reményei szerint az eljárással a jövőben segíteni lehet majd olyan embereken, akiket traumás emlékek kínoznak. A kutatók azt az ismeretet használták fel, hogy az emlékezetet négy különböző szakaszra lehet osztani: a megszerzés, a rögzítés, a tárolás és a lehívás szakaszára. Tsien közlése szerint génmanipulált egereknél csapatával meg tudtak változtatni egy fehérjét, amelynek meghatározó szerepe van az agysejtek összjátékában.

Ennek a laboregerek által különösen nagy mennyiségben előállított fehérjének a segítségével lehívásuk közben ki lehetett törölni információkat a rövid- és hosszú távú "félelem-memóriából". Az egéragy többi információja nem szenvedett kárt ezalatt, magyarázták a kutatók.

"Az eredmények szerint sikeres genetikai módszerről van szó, amellyel gyorsan és célzottan lehet bizonyos emlékeket kitörölni, például a régi és újabb félelmekét - méghozzá anélkül, hogy az agysejtek károsodnának" - állítják a kutatók.

A módszert egy napon akár az emberi agyra is lehet alkalmazni, hogy ott ki lehessen törölni a megrázó élményeket vagy a mélyen ülő félelmeket - míg az összes többi emlék megmarad, vélekednek a kutatók a Neuron című szaklapban. Korai azonban még bármilyen csodaszerről beszélni: "Egyelőre még csupán egy nagyon magas hegy lábához érkeztünk meg" - hangoztatja Tsien.

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:


Sikerrel törölték a kísérleti egerek emlékeit




  Másolat Önnek


APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
ÁLLÁSOK
tovább a jobline.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ

Most erről beszélnek

TamasSzurmik: „Van már magyar megoldás is: http://www.mobilnevjegy.hu” » Így készítheti el gyorsan bármelyik weboldal mobil változatát


József Pájer: „A lomtárat hol találom,ahová a felesleges cuccot rakja?” » Takarítsuk ki a Windowst rendesen, egy kattintással!


bobijub: „RADDANI, meghívlak egy adag általad kedvelt típusú akár alkoholmentes...” » Országok, ahol a leggyorsabb és a legolcsóbb az internet

HIRDETÉS
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG hetilapra Letöltöm az AppStore-ból

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X