szerző:
MTI

Több mint 600 millió forintból, európai uniós támogatással újul meg két út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn átadta a munkaterületet a kivitelezőnek.

Az Észak-magyarországi Operatív Programban kap új burkolatot a Kazincbarcika-Múcsony és a Szikszó-Onga közötti út összesen 603,8 millió forintból.

A tájékoztatás szerint az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjának keretében országosan várhatóan több mint ezer kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhat el 2012-ben, ebből az észak-magyarországi régióban 2013 végéig csaknem 142 kilométernyi mellékút felújítása valósulhat meg.

A Kazincbarcika-Múcsony közötti összekötő út 3,2 kilométeres, a Szikszó-Onga közötti út pedig 5,5 kilométeres hosszon újul meg, a burkolatcsere mellett átépítik a buszmegállókat, kitisztítják a nyílt árkokat és az átereszeket.

A kivitelezést közbeszerzési eljáráson a C-H ROP 2009-2013 konzorcium végzi.