Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a hajnali órákban Emőd irányába tartott egy ezüstszürke színű személygépkocsi, melynek vezetője elvesztette a járműve feletti uralmát, és az árokba hajtott. A balesetben a sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - tette hozzá.
A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik a közlekedési baleset időpontjában az említett útszakaszon közlekedtek, és érdemi információval rendelkeznek - tette hozzá a szóvivő.