Sabine Moreau január ötödikén hajnalban Solre-Sur-Sambre településről az onnan mintegy 75 kilométerre lévő brüsszeli pályaudvarra indult egy barátjáért. Hajnalban felkelt, fogta a lánya autóját, bekapcsolta a GPS-t és beütötte a címet – mesélte a hölgy újságíróknak a Vecernji list ismertetése szerint. A navigációs rendszer azonban hibázott és tervezett úti célja helyett Brüsszel északi negyedébe vezette, onnan pedig egyre távolabb és távolabb."Láttam, hogy útközben különféle nyelvű táblák váltakoznak… Aachen, Köln, Frankfurt, de nem foglalkoztam velük, csak hajtottam tovább" – idézte a 67 éves asszony szavait a Novi List horvát napilap.Sabine Németországban kisebb közlekedési balesetet okozott, amiért 300 euró büntetést kell majd fizetnie, de ez sem zavarta meg. Megállapította, hogy pihennie kell, aludt egy keveset, majd folytatta az autózást.Közben fia aggodalmában riadóztatta a belga rendőrséget, mert anyja nem jelentkezett a telefonhívásokra. A rendőrök öngyilkosságra gyanakodva átkutatták az asszony lakását, de hiába. "Amikor elhagytam a Zágráb táblát, rájöttem, hogy vissza kell fordulnom" – idézi a Jutarnji List is Moreau asszonyt.A belga nő szombaton reggel indult el otthonról és közel 3000 kilométernyi autózás után hétfőn este érkezett haza – közölték a horvát lapok, térképekkel illusztrálva a történetet.
Hihetetlen történet: Zágrábba vitt a GPS egy belga nőt Brüsszel helyett
Brüsszelbe indult otthonából egy belga nő, de csak Zágrábban vette észre, hogy a GPS rossz irányba vezette – jelentette a horvát sajtó hétfőn belga hírportálokra hivatkozva.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.