„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Több megyén keresztül menekült az M3-as autópályán, forgalommal szemben az a két férfi, akiket autójukkal végül Heves megyében az Ecsédi pihenőnél fogtak el a rendőrök – közölte az ORFK.
A rendőrök szerdán éjfél körül Nyíregyházán egy Nissant akartak ellenőrizni, a jármű vezetője azonban elhajtott. Az autó két utasával a 4-es számú főúton menekült, elhagyta Nyíregyházát, majd Debrecennél felhajtott az M3-as autópályára és a jobb pályatesten a forgalommal szemben haladt Budapest felé.
A rendőrök az M3-as autópálya Hajdú-, Borsod-, Heves és Pest megyei szakaszán intézkedtek a felhajtók lezárásáról és a forgalom eltereléséről, miközben felvették a kapcsolatot az autópályakezelővel.
A menekülő járművet végül Heves megyében az Ecsédi pihenőhelynél tartóztatták fel. Az autóban ülő két férfi közül az egyiket a helyszínen elfogták. A másik férfi elfutott és a közelben próbált elrejtőzni, de a Készenléti Rendőrségnek sikerült őt is elfognia.

Az M3-as autópálya jobb pályatestét az autópálya kezelővel folyamatosan egyeztetve, fokozatosan nyitják meg a közlekedők előtt. Jelenleg már csak Heves megyében kell kerülniük az arra autózóknak. A rendőrök a Debrecen irányába tartó forgalmat Nagyfügednél leterelik, a közlekedők Füzesabonynál térhetnek vissza az autópályára.
Az ügyben a további eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.