Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Fehér Sándor

hvg.hu Itthon

Már csak te vagy életben és Leonardo DiCaprio. Most mit teszel?

"Úgy kell a szemét Costának!" - állítólag így reagáltak elsőre a Costa Concordia év eleji balesetéről értesülve a cég többi hajójának alkalmazottai. Azt csak később fogták fel, hogy a tragédiában 32-en életüket vesztették. Az áldozatok között volt Fehér Sándor zenész is, akit a beszámolók szerint utoljára akkor láttak életben, amikor gyerekeken próbált segíteni. Torma Gábor ugyancsak zenészként dolgozott óceánjárókon. Ő próbálta megfejteni a hvg.hu-nak, miért kellett ennyi embernek meghalni a csaknem egy évvel ezelőtti balesetben.

MTI Világ

Fehér Sándort kiképzés nélkül osztották be életmentőnek a Costa Concordián

Fehér Sándor zenekarvezetőt annak ellenére osztották be mentésirányítónak a szerencsétlenül járt Costa Concordia óceánjárón, hogy nem volt meg az ehhez szükséges életmentő kiképzése - jelentette ki szerdán az MTI-nek telefonon nyilatkozva Peter Ronai, a katasztrófa magyar áldozatának és károsultjainak New York-i ügyvédje.

MTI Világ

400 millió dollárért perel az óceánjárón meghalt Fehér Sándor családja

Súlyos gondatlanság címén 400 millió dolláros kártérítési keresetet nyújtott be Fehér Sándor családja nevében a Ronai & Ronai LLP ügyvédi iroda a Costa Concordia tulajdonosai és üzemeltetői ellen hétfőn New Yorkban; a hegedűművész az óceánjáró balesete következtében vesztette életét.

MTI Itthon

Hazahozták a meghalt hegedűs holttestét

Hazahozták az olasz óceánjáró balesetében meghalt Fehér Sándor holttestét; a koporsót szállító, Milánóból érkezett menetrend szerinti Malév-járat szerdán, háromnegyed 12-kor landolt a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

Dagad a Signal-botrány: Trump levette a kezét Michael Waltzról

Dagad a Signal-botrány: Trump levette a kezét Michael Waltzról

Dull Szabolcs a Fülkében: Magyar Péter a zebrákra mutat, de Orbán vagyonát meséli el velük

Dull Szabolcs a Fülkében: Magyar Péter a zebrákra mutat, de Orbán vagyonát meséli el velük

A honvédelmi miniszter szerint „politikai kalandorok” öncélú haszonszerzésre akarják felhasználni a gránátbalesetet

A honvédelmi miniszter szerint „politikai kalandorok” öncélú haszonszerzésre akarják felhasználni a gránátbalesetet

Kösz, jól: A rák nem egyenlő a halálos ítélettel

Gulyás Gergely: Nagyon sok ember szereti a hazáját és utálja a kormányt

Gulyás Gergely: Nagyon sok ember szereti a hazáját és utálja a kormányt

Egyre világosabbá teszik éjszakáinkat az akkugyárak, mégsem akarja senki letekerni a fényüket

Egyre világosabbá teszik éjszakáinkat az akkugyárak, mégsem akarja senki letekerni a fényüket

Magyarországon a Suzuki első villanyautója, beültünk az új elektromos Vitarába

Magyarországon a Suzuki első villanyautója, beültünk az új elektromos Vitarába

14 millió karácsonyi bulira, milliárdok kommunikációra – kiderült, mire költi az állam pénzét a Szuverenitásvédelmi Hivatal

14 millió karácsonyi bulira, milliárdok kommunikációra – kiderült, mire költi az állam pénzét a Szuverenitásvédelmi Hivatal

A címlapról ajánljuk