Yann Cojan, a Genfi Egyetem kutatója úgy véli, a különböző agyterületek közti összeköttetés egyfajta szétkapcsolása történik ilyenkor. A Neuron című szakfolyóirat csütörtöki számában ismertetett tanulmány során Cojan és munkatársai önkénteseket vizsgáltak agyi képalkotó berendezéssel hipnózis közben vagy azon kívül.
Az eredmények az mutatták, hogy hipnóziskor a motoros kéreg jobboldali része a szokásos előkészületeket tette meg a bal kéz mozgásra utasítására. A kéreg azonban figyelmen kívül hagyta azon agyterületek üzeneteit, amelyekkel máskor kommunikál a mozgás ellenőrzésekor. Helyettük a szokásosnál többet lépett kapcsolatba a precuneus elnevezésű agyi területtel, amely a mentális ábrázolásban és az önmagunkról való emlékeinkben játszik szerepet.
Cajan szerint az agy motoros kérge úgy viselkedett, mintha a hipnotizőr szavait - "nehéz a karod, nem tudod megemelni" - szó szerint venné, ezért nem továbbítaná a kar felemelésére irányuló utasítást.
A vizsgálatban tizenkét önkéntes agyát pásztázták, miközben egy feladat részeként egyik vagy másik kezükkel időnként egy gombot kellett megnyomniuk. Egyes feladatoknál hipnotizálták őket, és azt sugallták nekik, hogy bal karjuk nem mozdul. Hat további résztvevő hipnotizálás nélkül, csak mímelte, hogy nem mozdul a karja, miközben az ő agyműködésüket is letapogatták.
Megfejtették, hogyan bénít a hipnózis
A hipnotizőr szavai hatására agyunk egyik része félbeszakítja a végtagok mozgatásakor egyébként megszokott folyamatot, ezért tűnik bénultnak a hipnotizáltak karja - állapították meg svájci kutatók.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.