Az aszpirint eddig egyfajta csodagyógyszernek kiáltották ki, és 45 éves kor felett napi szedésére buzdítottak, merthogy csökkenti a szívinfarktus, az agyvérzés és egyes rákbetegségek kockázatát. A Londoni Egyetem kutatói 100 ezer egészséges, aszpirint szedő ember megfigyelése alapján arra jutottak, hogy a gyógyszer ugyan valóban csökkenti 10 százalékkal az infarktus és agyvérzés veszélyét, ám 30-cal megnöveli a belső vérzésekét, így összességében több a kára, mint a haszna.A kutatók azt javasolják, hogy az infraktuson, agyvérzésen átesettek továbbra is szedjék rendszeresen az aszpirint, ám az egészségüket tekintve "makulátlan múltúak" esetében meggondolandó a gyógyszer betegségmegelőző célú rendszeres fogyasztása.A rákbetegséget illetően nem mutatkozott összefüggés, jóllehet nemrégiben több tanulmány szerzői azt állították, hogy a bélrákfajták negyedének képes elejét venni a gyógyszer."Vitathatatlan a szív- és érbetegek körében az aszpirin jótékony hatása, ám az egészségesek esetében jóval szerényebbek a gyógyszer előnyei a korábban véltnél" - idézte Kausik Ray professzort, a tanulmány fő szerzőjét a The Daily Telegraph című brit lap.
Ártalmas is lehet az aszpirin
Egészséges embereknek többet árthat, mint amennyit használhat az aszpirin - hívták fel a figyelmet brit kutatók 100 ezer fő vizsgálata alapján.
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
Ne kívánjuk a magyar gyerekeknek azt a stresszt, amin a Pisa-teszt bajnok országok diákjai átmennek
A Vidéki Prókátor üzent Mráznak: Hiteled többé nem lesz, örülj a lopott pénznek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.
Trump valóra váltotta Hszi álmát
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.