Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Tudatosan kedvez saját gazdasági hátországának a Fidesz Békesi László, a Németh- és a Horn-kormány volt pénzügyminisztere szerint, aki úgy véli, a második Orbán-kormány két év alatt eljátszotta a következő tízet is.
Békesi László a 168 Órának adott interjújában elmondta, úgy véli, igaz lehet, hogy a magyar gazdaság irányítói, nevezetesen Matolcsy György és Orbán Viktor dilettánsok és saját zsebre dolgoznak.
Felhívta a figyelmet, hogy bár többen jelezték, hogy ez a gazdaságpolitika nem visz messzire, egy vékony réteg jövedelmepozíciói mégis javultak a hatására. Mint mondta, ehhez a réteghez tartozik a politikai elit nagy része, valamint a Fidesz vezetői is. Ez a nagy jövedelmű nagycsaládosok köre, a kormány pedig nekik kedvez a családi adókedvezménnyel és a 16 százalékos adóval, amit Orbánék meg is védenek mindenáron.
Békesi elmondta, szerinte nem csak az adófizetőknek kerül sokba az unortodox gazdaságpolitika, hanem az olyan ágazatoknak is, amelyek Magyarországon eddig még nyereségesek voltak, és amelyektől a jövő, a versenyképesség is függene. Mint mondta, szerinte a Fidesz nagyon tudatosan építi saját gazdasági hátországát, és nemcsak legális, hanem nemtelen eszközökkel is, utalva a Közgép- , a Simicska- és a Nyerges-jelenségre. A volt pénzügyminiszter szerint a minisztériumok ma már pontosan tudják, hogy kell úgy kiírni pályázatokat, hogy csak a kivételezettek nyerhessenek.
A volt pénzügyminiszter szerint a jelenlegi kormány egyetlen célja a hatalom megtartása, minden és bármilyen eszközzel, valamint a meglévő gazdasági erőforrások újraelosztása a hatalmat kiszolgáló személyeknek és a gazdasági hátországnak. A volt miniszter utalt a földbérletpályázatokra is, amelyekről kiderült, hogy a többségüket Fidesz-közeli pályázók nyerték.
A volt pénzügyminiszter felidézte Orbán Viktor beszédét a parlament őszi ülésszakának nyitóülésén, ahol a kormányfő azt mondta, hogy bár korábban azt hittük, az EU-csatlakozás előnyös, ma már látjuk, hogy az uniós tagság az oka a bajoknak. Békesi szerint azonban a távol-keleti, ázsiai országokkal való kapcsolatépítés gazdaságilag és politikailag is zsákutca. Szerinte Orbán azért akarna eltávolodni az euroatlanti köröktől, mert ott megkövetelik a közös európai értékrend betartását, és onnan jöhetne egy kontroll, ami a "hatalmi őrületét" megfékezné.
"A magyar gazdaságban a 21. század első tíz évét eltékozolták a szocialisták vezette kormányok. A második tíz év elveszni látszik Orbánék kétéves ámokfutása miatt" – mondta Békesi László, aki szerint Magyarország egy stagnáló, a szomszédjaitól és versenytársaitól leszakadó ország lett.
Az Orbán-kormány leváltásával kapcsolatban Békesi megjegyezte, a baloldal szerinte nem képes rá, de nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a következő két évben kibontakozik egy új politikai erő. A volt pénzügyminiszter szerint azonban az is elképzelhető, hogy a Fidesz olyan szabályokat hoz, hogy mindenképpen ők nyerjék a választásokat, ebben az esetben pedig csak az államcsőd segíthet, ami ugyan katarzissal és megtisztulással járna, de rettenetes ára van.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.