A Rogán Antal miniszter vezette Miniszterelnöki Kabinetirodához tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalt 2014-ben hozták létre, és azóta minden kormányzati szerv és annak bármely intézménye, illetve minden állami többségi tulajdonban álló cég csak vele intéztethette az arculattervezését, reklámbeszerzéseit, videoanyagainak és nyomtatványainak gyártását, szponzorálási akcióit és még sok mást. Mostanáig a jegybankra is vonatkozott ez, ezen változtat a szerdán megjelent kormányrendelet.
A jegybanki reklámokat kivették Rogán hatásköréből
A Magyar Nemzeti Banknak, illetve a többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságoknak mostantól nem kötelező a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül intézni a „kommunikációs szolgáltatások beszerzését”, tehát például a hirdetéseket.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.