szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Csak elméletben van hatása az iskolai drogteszteknek – mutat rá egy tanulmány, ami a Journal of Studies on Alcohol and Drugs című tudományos folyóirat idén januári számában jelent meg.

A kutatás eredményéről beszámoló Fox News szerint az amerikai középiskolák nagyjából ötödében alkalmaznak drogtesztet, ami rendszerint a délutáni sporttevékenységet végző és más szakkörös tevékenységek résztvevőire terjed ki.

A kutatás során 361 diákot kérdeztek meg, egyharmadukra volt igaz, hogy iskolájuk alkalmazza a drogtesztet. A szakemberek úgy találták, ezek a diákok éppen akkora eséllyel próbálnak ki illegálisnak számító anyagokat, mint azok a fiatalok, akik iskolájában nem alkalmaznak ezek használatát elvileg kimutató teszteket. A Daniel Romer, a Pennsylvaniai Egyetemen dolgozó vezető kutató szerint "bár a drogteszt mint ötlet elsőre jól hangzik, a tudomány alapján nem működik".

A szakemberek ugyanakkor találtak egy hatásos ellenszert is: a kellemes légkörrel, jó diák-tanár viszonnyal rendelkező iskolák tanulói 20 százalékkal kevesebb eséllyel használtak marihuánát és 15 százalékkal kevesebben dohányoztak.

Ilyen volt, amikor börtönben koncertezett Ganxsta Zolee és a Kartel

Ilyen volt, amikor börtönben koncertezett Ganxsta Zolee és a Kartel

Egyszerű gyógymódot találtak a kopaszság kezelésére

Egyszerű gyógymódot találtak a kopaszság kezelésére

Elvitelre #98: Karácsonyra captagon, konklávé és Karin Kneissl

Elvitelre #98: Karácsonyra captagon, konklávé és Karin Kneissl

Átalakul a MÁV vezetése, új vezérigazgatókat neveztek ki

Átalakul a MÁV vezetése, új vezérigazgatókat neveztek ki