szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Huszadannyi ember halna meg a dohányzás miatt, ha a hagyományos cigarettáról mindenki az elektronikus változatra szokna – állítja egy új kutatás.

Az Egyesült Királyság közegészségügyi szervezete megállapította: 95 százalékkal egészségesebb az e-cigarettát szívni, mint a hagyományosat. A dohányzás új formáját támogató tanulmány persze hangsúlyozza: a leszokásért dolgozó szakembereknek és szervezeteknek az e-cigarettát használókkal is foglalkozniuk kell, de legalább addig huszadára csökkentik az egészségügyi kockázatokat. Ennyivel kevesebb ártalmas hatást mutattak ki ugyanis a kutatók, akik angliai példával szemléltették a különbséget: ha az országban minden dohányos az e-cigarettára váltana, akkor 80 ezer helyett 4 ezren halnának meg évente a káros szokás szövődményeként.

A kutatás egy felmérést is idéz, amely szerint az elmúlt két évben háromszor többen gondolják úgy, hogy az e-cigaretta károsabb az egészségre, mint a hagyományos, már minden negyedik ember így véli. Ez persze valamennyire érthető, hiszen negatív hírek is érkeznek a témában. Legutóbb például egy amerikai tanulmány jelent meg arról, hogy az e-cigit szívóknál a rák kialakulásának veszélye akár 5-15-ször is magasabb lehet, mint a hosszú ideje hagyományos cigarettát használók körében.

 

Gasztroajándékok karácsonyra: A tökéletes mézeskalácskeksz és mézeskalácsszirup receptje

Gasztroajándékok karácsonyra: A tökéletes mézeskalácskeksz és mézeskalácsszirup receptje

Neves művészekkel tartanak jótékonysági rendezvényt vasárnap a Blaha Lujza téren Iványi Gáborék

Neves művészekkel tartanak jótékonysági rendezvényt vasárnap a Blaha Lujza téren Iványi Gáborék

Egy hétéves kislány meghalt a zágrábi iskolai késelésben

Egy hétéves kislány meghalt a zágrábi iskolai késelésben

Teljes az F1 jövő évi mezőnye, megvan Lawson utódja az RB-nél

Teljes az F1 jövő évi mezőnye, megvan Lawson utódja az RB-nél